Kezdőlap Egészség-ügy Megfeneklett az általános oltási kötelezettség Németországban
No menu items!

Megfeneklett az általános oltási kötelezettség Németországban

Mégsem lesz kötelező a védőoltás? Illusztráció: Bigstock

Németország tervei az általános oltási kötelezettség tavasszal történő bevezetésére megfeneklettek, mivel egyre több politikus kérdőjelezi meg, hogy a terv többségre talál-e a parlamentben.

A Bundestag eredetileg ezen a héten vitatta volna meg a kötelező védőoltást támogató és ellenző indítványokat, miután Olaf Scholz kancellár jelezte, hogy szükségesnek tartja ezt a lépést a koronavírus következő hónapokban történő esetleges újbóli megjelenése miatt.

Olaf Scholz

A The Guardian beszámolója szerint a menetrend azonban – amely alapján márciusban kellett volna megszületnie a döntésnek – máris csúszni kezdett, mivel egy szabaddemokrata párti (FDP) politikus közölte, hogy az 50 évnél idősebb korosztály számára kötelező védőoltást javasló indítványait késleltetve nyújtják be.

A három indítvány második és harmadik olvasatára most már csak március végén kerülhet sor, amikor a németországi magas fertőzési arányok az előrejelzések szerint csökkenő tendenciát mutatnak, a kormány pedig a társadalmi összejövetelekre és a nem létfontosságú üzletekbe való bejutásra vonatkozó korlátozások enyhítésére készül – derült ki a német média hétfői beszámolóiból.

A nemzeti és tartományi vezetők szerdán tárgyalnak a nyitás tervéről, mivel a német járványügyi hivatal vasárnapról hétfőre 76 465 új megbetegedést jelentett, ami a második egymást követő napon csökkenő megbetegedési arányt jelent.

Hétfőig a német lakosság csaknem 75 százaléka kapott legalább két oltást, 55 százalékuk pedig emlékeztető oltást is.

A konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) szemléletváltása úgy tűnik, hogy a közeljövőben még inkább megakasztja az oltásokat kötelezővé tevő törvényt.

Angela Merkel volt kancellár pártja, amely most ellenzékben van, pénteken benyújtotta saját javaslatát egy olyan lépcsőzetes “oltási mechanizmusra”, amely csak akkor tenné kötelezővé az oltást, ha a további változatok súlyossága azt megköveteli.

Az oltási kötelezettségre vonatkozó tervek 18 vagy 50 éves kortól illuzórikus megoldások, amelyek nem fognak többséget találni a Bundestagban” – mondta Tino Sorge, a CDU egészségügyi szóvivője.

Markus Söder

A CDU bajorországi testvérpártjának vezetője, Markus Söder, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a múlt héten bejelentette, hogy az eredetileg tervezettől eltérően március közepétől mégsem fogja bevezetni a kötelező védőoltást az ápolószemélyzet számára az olyan intézményekben, mint a kórházak és idősotthonok, mivel a nem beoltott ápolószemélyzet emiatt elhagyhatja Németország legdélebbi tartományát, és munkaerőhiánytól tart.

Mivel a gyors végrehajtás mögötti politikai lendület elhalványult, és a közös indítványra vonatkozó pártközi konszenzus megroppant, “az általános oltási kötelezettség halott, legalábbis a belátható jövőben” – írta a Taz című újság.

A kötelező védőoltások hatékonyságával kapcsolatos kérdéseket vet fel az ausztriai helyzet is, ahol február 5. óta kötelező a védőoltás, de még nem hajtják végre szisztematikusan.

A döntés megszületése utánie első héten 101 499 adag oltóanyagot adtak be az alpesi államban, csaknem feleannyit, mint az előző héten – ez a tendencia a népes Bécs és Alsó-Ausztria tartományok ünnepnapjaival is magyarázható.

Karl Nehammer osztrák kancellár vasárnap azt mondta, hogy kormánya eltörölheti a törvényt, ha a szakértői tanácsadó bizottság úgy dönt, hogy az intézkedés már nem megfelelő.

Boruzs Álmos

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.