Kezdőlap Világgazdaság Milyen újabb szankciók jöhetnek még Oroszország ellen?
No menu items!

Milyen újabb szankciók jöhetnek még Oroszország ellen?

Sajtóértesülések szerint az Európai Unió egyes tagállamai azt szorgalmazzák, hogy a blokk gyorsan vezessen be új szankciókat Oroszországgal szemben, válaszul azokra a jelentésekre, amelyek szerint az orosz csapatok fegyvertelen civileket mészároltak le ukrajnai városokban.

A Bloombergnek nyilatkozó diplomaták szerint az Európai Bizottság máris kidolgozott olyan intézkedéseket, amelyek főként a kiskapuk bezárására, a meglévő intézkedések megerősítésére – például a technológiai termékek exportjának ellenőrzésére és a SWIFT globális fizetési rendszerből már kizárt bankok teljes körű szankcionálására -, valamint a szankcionált személyek listájának bővítésére összpontosítanának.

Egyes uniós vezetők szerint most még több szankció gyors bevezetésére van szükség, mivel ukrán tisztviselők bizonyítékokat küldtek az orosz csapatok által az ország északi területein elkövetett háborús bűncselekményekről – közölte a lappal egy, a belső tárgyalásokat jól ismerő diplomata.

Ám egyelőre nincs konszenzus az új csomag minden részletét illetően, noha az EU vezetése arra törekszik, hogy már ezen a héten előterjesszen egy sor korrekciós intézkedést. Néhány tagállam – köztük Németország – ellenzi, hogy szankciókkal sújtsák Oroszország energiaszektorát, tengeri kereskedelmét és más kulcsfontosságú iparágait, márpedig az uniós szankciókhoz egyhangú támogatásra van szükség.

Az uniós tagállamok vezetői most arról vitáznak, hogy milyen lépések tennének szükségessé egy újabb és teljesebb szankciócsomagot. Egyesek továbbra is úgy érvelnek, hogy ilyen intézkedéseket csak akkor kellene megvizsgálni, ha Oroszország vegyi fegyvereket vetne be vagy elfoglalna egy nagyvárost – mondta három diplomata, akik neveik elhallgatását kérték, mivel a tárgyalások zárt ajtók mögött zajlanak.

Más államok szerint a Kijev közelében található Bucsában és más helyeken történt események elégségesek ahhoz, hogy intézkedést indokoljanak. Az egyik diplomata szerint még az asztalon lévő friss intézkedések sem elégségesek a potenciális háborús bűncselekmények mértékét tekintve.

Mateusz Morawiecki

Kaja Kallas észt miniszterelnök szerint az “erős uniós szankciók” ötödik körének a lehető leghamarabb meg kell születnie, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pedig felszólította az EU vezetőit, hogy minél hamarabb tartsanak rendkívüli csúcstalálkozót a bucsai események megvitatására, és kijelentette, hogy a blokknak haladéktalanul meg kell szakítania minden kereskedelmi kapcsolatot Oroszországgal.

Ukrajna azzal vádolja az orosz katonákat, hogy fegyvertelen civileket öltek meg, és a tisztviselők szerint az orosz csapatok távozása után több száz holttestet találtak Bucsában.

Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója több fotót is közzétett (csak erős idegzetűek kattintsanak) a Twitteren halott emberekről, néhányuknak a keze is hátra volt kötve. Zelenszkij elnök szintén megerősítette a vádakat, miszerint Oroszország népirtást követ el Ukrajnában, és a CBS Face the Nation című műsorában azt mondta, hogy polgárait “elpusztítják és kiirtják“.

Dmitrij Peszkov

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elutasította a háborús bűnökre vonatkozó állításokat. “Szabad szemmel is világos, hogy rengeteg hamisítvány és megrendezett felvétel van” – mondta Peszkov, amikor arra kérték, hogy kommentálja az ukrán tisztviselők által közzétett képeket. Az orosz védelmi minisztérium a honlapján közzétett nyilatkozatában “provokációnak” nevezte az ukrán vádakat.

Annalena Baerbock német külügyminiszter Twitter-bejegyzésben közölte, hogy mindenkit, aki háborús bűnökért felelős, felelősségre kell vonni, és a szankciókat meg fogják szigorítani.

Olaf Scholz

Olaf Scholz kancellár vasárnap Berlinben újságíróknak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy Németország és szövetségesei a következő napokban “további intézkedésekről” fognak megállapodni Oroszországgal szemben. Részleteket nem közölt, és nem említette az orosz gáz-, olaj- és szénimportot, amelyre Németország nagymértékben támaszkodik.

Putyin és támogatói meg fogják érezni a hatását, és mi továbbra is fegyvereket bocsátunk Ukrajna rendelkezésére, hogy meg tudja védeni magát az orosz invázióval szemben” – mondta Scholz.

Az eddig bevezetett nyugati szankciók orosz gazdaságra gyakorolt hatásairól ide kattintva olvashat bővebben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.