Kezdőlap Pénzvilág Nyugdíj-megtakarítás. Milliókat bukhatnak a figyelmetlen ügyfelek
No menu items!

Nyugdíj-megtakarítás. Milliókat bukhatnak a figyelmetlen ügyfelek

Sokan vannak, akik pusztán figyelmetlenségből mulasztják el a támogatás érvényesítését. Illusztráció: Bigstock

Az elmúlt 5 évben jellemzően a nyugdíjbiztosítással rendelkezők 80-88 százaléka igényelt adóvisszatérítést megtakarítására, 12-20 százaléka nem élt az állami támogatás lehetőségével – közölte a Bankmonitor.hu pénzügyi tanácsadó cég a NAV és a Magyar Biztosítók Szövetsége adatai alapján.

Kimutatták, hogy 2020-ban 72 ezer ember nem igényelt adóvisszatérítést a nyugdíjmegtakarítása után. Feltételezve, hogy az átlagos megtakarításuk megegyezett a visszatérítést igénylőkével, akkor elmondható, fejenként mintegy 49 ezer forint, együttesen 3,5 milliárd forint állami támogatástól estek el.

Kiszámolták, az adóvisszatérítés ki nem használása a megtakarítás teljes futamideje alatt jelentős veszteséget eredményezhet. Példaként említik, ha valaki 40 éves korában kezdte a nyugdíjmegtakarítást, és havi 20 ezer forintot fizetett be, amelyet évente 3 százalékkal növelt, akkor 65 éves koráig 8,75 millió forintot tett félre a számlájára. Évtizedek során így összesen 1,75 millió forintnyi szja-visszatérítést kapott, amely a hozamokkal együtt 3,7 millió forintra növekedhet, mire nyugdíjba vonul.

Aki jogosult lenne az adóvisszatérítésre, de nem használja ki, ezt a pénzösszeget veszíti el, ennek következtében a nyugdíjas éveire felhalmozott megtakarítása 22,4 millió forint helyett 18,6 millió forint lesz.

Rámutattak arra, hogy a nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek között vannak olyanok, akik nem fizetnek személyi jövedelemadót, ilyen például a katás vállalkozók, vagy a négygyermekes anyák csoportja. Esetükben az adóvisszatérítés kihasználatlanság nem mulasztás, hanem jogosulatlanság.

Ugyanakkor sokan vannak, akik egyszerűen elmulasztják a támogatás érvényesítését. Ennek oka lehet, hogy nem kellő körültekintéssel töltik ki az adóbevallásukat, megfeledkeznek az adóvisszatérítési igényük jelzéséről – közölte a Bankmonitor.hu.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás