Kezdőlap Hírek A szerb kormány csatlakozna az EU-hoz, a szerbek nem
No menu items!

A szerb kormány csatlakozna az EU-hoz, a szerbek nem

A szerbek többsége elutasítaná az Európai Uniós tagságot – derül ki abból a felmérésből, amely szerint a szerbek továbbra is Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök mellett állnak, noha a szerb kormány szeretne csatlakozni a blokkhoz.

A belgrádi Demostat közvélemény-kutató cég június 13-22. között végzett felmérése szerint a szerbek 51 százaléka az uniós tagság ellen szavazna egy országos népszavazáson, míg 34 százalékuk mellette voksolna. Mintegy 11 százalék mondta, hogy nem venne részt egy ilyen szavazáson, 4 százalék pedig bizonytalan volt.

Miközben Alekszandar Vucsics szerb elnök azon fáradozik, hogy előrevigye az ország EU-hoz való csatlakozásról szóló tárgyalásokat, a számok nagy szakadékot mutatnak a szerb közhangulat és az Oroszországgal kapcsolatos uniós nézetek között. A Kreml ukrajnai inváziójával kapcsolatban megkérdezettek csaknem kétharmada szerint a NATO nagyrészt hibás, míg körülbelül 10 százalékuk szerint Oroszország nagyrészt vagy teljesen hibás.

“Az álláspontok szöges ellentétben állnak a legtöbb európai ország nézeteivel”

– mondta Szrecsko Mihailovics, a Demostat vezető kutatója újságíróknak, amikor szerdán Belgrádban bemutatta a felmérés eredményeit. A felmérésben mintegy 1200 válaszadót kérdeztek meg.

Alekszandar Vucsics

Szerbia hagyományosan szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Vucsics óvatos egyensúlyra törekedett: az ENSZ-ben elítélte az ukrajnai inváziót, de nem fogadta el az Oroszország elleni uniós szankciókat. Előrehaladt az Oroszországgal kötendő energiaügyi megállapodással, miközben támogatja az uniós tagságot.

A szerbek által kedvelt világvezetők listáján is Putyin állt az élen. Az orosz vezető az első helyen végzett, 40 százalék mondta, hogy magasra értékeli őt. A második helyen Hszi Csin-ping kínai elnök állt 12 százalékkal, míg a francia Emmanuel Macron 11 százalékot kapott.

Olaf Scholz német kancellár, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök egyenként 3-5 százalék közötti értéket kaptak, a többiek pedig kevesebb mint 2 százalékot. A megkérdezettek csaknem ötödének nem volt véleménye.

Oroszország fenntartotta pozícióját Szerbiában azzal, hogy támogatta az országot Koszovó elismerésének elutasításában. A Koszovóval való kapcsolat rendezése továbbra is feltétele Szerbia uniós törekvéseinek, bár a felmérés szerint a szerbek 64 százaléka azt mondta, hogy ebbe soha nem fog belemenni. (Bloomberg)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.