Kezdőlap Agrár Akkora az aszály, hogy operatív törzset alakít a kormány
No menu items!

Akkora az aszály, hogy operatív törzset alakít a kormány

Az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. Illusztráció: MTI

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az agrártárca vezetője közölte: Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie. Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült, és a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti – tette hozzá.

Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni. Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldek tekintetében – közölte a tárcavezető.

Nagy István hangsúlyozta, a mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzet és az energiaárak következményeinek kezelése érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzs jön létre, amely haladéktalanul megkezdi a munkáját a magyar agrárium előtt álló kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében.

Nagy István

Kifejtette, a kialakult helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel támogatja az agráriumból élőket. A tárcavezető leszögezte, mindig a magyar gazdák mellett állnak, akik minden nehézség – világjárvány, munkaerőhiány, hosszantartó szárazság, aszály, rendkívül magas inputárak, energiaárak, valamint az orosz-ukrán háború következményei – ellenére munkájukkal biztosítják a folyamatos termelést és a minőségi élelmiszerellátást, melyért mindannyiunk elismerését megérdemlik.

A magyar gazdák áldozatos tevékenységének köszönhetően kerülhet minden nap friss és egészséges élelmiszer a magyar családok asztalira. A történelmi aszályhelyzet leküzdését és a biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartását prioritásként kezeli az agrártárca – húzta alá a miniszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás