A fenntarthatóság komplex fogalma talán a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ágazatain keresztül illusztrálható a legjobban. A hosszú távon is élhető bolygó célkitűzése – a fenntarthatóság – az agráriumban akkor érvényesül, ha a jelen társadalom élelmiszer- és textilszükségletei kielégíthetőek anélkül, hogy a jövő generációk ugyanezen lehetőségei csökkennének.
Az Európai Bizottság közös agrárpolitikával (Common Agricultural Policy, röviden CAP) igyekszik az élelmiszeripar és a mezőgazdaság területeit fenntarthatóan működtetni. A törekvés alapvetően az egészséges környezet, a gazdasági nyereségesség és a társadalmi-gazdasági méltányosság három nagy pillérére épül. Eszerint szükség van környezeti fenntarthatóságra, ami az éghajlatváltozás kezelését, a biológiai sokféleség növelését és a természeti erőforrások védelmét jelenti. Továbbá az agrárium fenntarthatóságának fogalma gazdasági (nyereséges termelők) és társadalmi (támogatott vidéki közösségek) szinten is érvényesül. Elsősorban tehát környezetkímélő módszerekre, a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelésére és megfizethető termékekre van szükség. A fenntartható agrárium már önmagában is befektetés, ami kétségtelenül megtérül.
A precíziós zöldebb
Számos kutatás emeli ki, hogy egy hosszú távon is működőképes mezőgazdasági rendszerbe elsősorban a műanyaghulladék csökkentésével invesztálhatunk. A csak kis százalékban újrahasznosított, gyakran szemétégetőkbe vagy az óceánokba kerülő műanyagok környezetkárosító hatása magától értetődően csökkenti az élelmiszer-termelés hatékonyságát.
A fentiekkel kapcsolatban az első ösztönös gondolatunk talán az lenne, hogy a fenntartható mezőgazdaság érdekeit a hagyományos, alacsony hatásfokú és a technológia vívmányait kevésbé használó gazdálkodási formák képviselik legjobban. A logikusnak látszó felvetést azonban alapjaiban cáfolja Robert Paarlberg, a Harvard Kennedy School adjunktusa új kiadványa. Resetting the Table (Az asztal visszaállítása) című munkájában Paarlberg rámutat arra, hogy a precíziós technikákon alapuló új gazdálkodási módszerek ökológiai lábnyoma jóval kisebb, mint a korábbi, tradicionális eljárásoké.
A statisztikák szerint az Egyesült Államok élelmiszer-termelése, köszönhetően a népesség gyors növekedésének, az utóbbi hetven évben megháromszorozódott. Ha a hagyományos gazdálkodási formákkal igyekeztek volna a folyamatosan fokozódó igényeket kielégíteni, az egyre több terület művelés alá vonásával és természeti értékek pusztulásával járt volna.
A megoldás lehetőségét a tudományos eredmények – elsősorban technológiai fejlesztések, biokémiai vívmányok, a zöldenergia egyre terjedő használata – agráriumban való alkalmazása jelenti. A mezőgazdasági szektor sok esetben vezető szerepet tölt be az új technológiák használatában, mint például a nyomkövetési és automatizált jelentési rendszerek, a mesterséges intelligencia.
GPS-szel a fenntarthatóságért
A nagyobb terméshozamot biztosító hibrid vetőmagok előállítása után az USA-ban az 1950-es évektől már nem volt szükség a termőterületek növelésére. Néhány évtizeddel később már a fel nem szántott talajba való vetés is lehetségessé vált, ami csökkentette az eróziót, az üzemanyag-felhasználást, és segítette a talaj nedvességtartalmának megőrzését. A víztakarékosság mindig a fenntarthatósági mutatók egyik sarkalatos pontja. A lézeres technikával végrehajtott talajegyengetések csökkentették a víz felszíni lefolyásának mértékét. A regeneratív gazdálkodás több formája (talajművelés nélküli gazdálkodás, takarónövények használata) is a vízmennyiség megkötését célozza.
A GPS-technológia fejlődésével az 1990-es évekre lehetővé vált a termőterület maximális hasznosítása: a sorok egyenletes rendezése, a növények közötti hézagok és átfedések megszüntetése. A digitális talajtérképezés és az „okos” mezőgazdasági berendezések megjelenése pedig optimalizálni tudta a vetőmagok elhelyezését és a szükséges vegyszerek mennyiségét is. A génmódosított növények széles körű elterjedésével a vegyszerhasználat mértéke is redukálódott. Utóbbira a legjobb példát a műtrágya-felhasználás jelenti, melynek mennyisége az 1980-as évekbeli adatokhoz képest alig változott.
Bár a termelés mennyisége a fenti módszerekkel fokozódik, a környezeti terhelés mértéke mégis kisebb lesz. Jesse H. Ausubel, a Rockefeller Egyetem kutatója szerint az USA kukoricatermelése 1940 és 2010 között az ötszörösére nőtt, a kukoricatermelésre szánt teljes terület mégis 20%-kal csökkent.
Az állati jóllét is szempont
Az állattenyésztési szektor fenntarthatósága a fentieknél egyértelműen összetettebb és problémásabb kérdés. Elsősorban a (kevéssé fenntartható) fogyasztói szokásokat kell megemlíteni: az Egyesült Államok átlagos húsfogyasztása ma éppen az ötszöröse az 1940-es évekbelinek. Igazi környezeti előnynek a takarmányozás optimalizálása tekinthető. A megfelelően hatékony eljárással a takarmányigény csökken, hasonlóan az állat által kibocsátott trágya mint hulladék mennyiségéhez.
Az állattenyésztési ágazat fenntarthatóságának egyik fontos szempontja az állatok jólléte. Egy 2008-as európai uniós irányelv már szabályozza a zárt térben nevelt haszonállatok számára biztosítandó helyet, fényt és friss levegőt.
Az ágazat fenntarthatóságához idővel valószínűleg hozzájárulnak majd a növényi alapú húsutánzatok és a sejttenyésztett termékek. Egy tudományosan megalapozott kutatás szerint a növényi „hússal” készült Impossible Burger karbonlábnyoma majdnem 90 százalékkal kisebb, mint ha a termék igazi marhahússal készült volna. A recens felmérések szerint a fogyasztóknak van igényük a növényi hamburgerre, az azonban, viszonylag magas ára miatt, ma még nehezen elérhető.
A legújabb technológiák létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint bolygónk folyamatosan növekvő népessége. Így mivel az élelmiszer-ellátás biztosítása a jövőben is kiemelt kérdés lesz, a termelési struktúrák hatásfoka nemhogy nem csökkenhet, de amennyire lehet – természetesen a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartva –, még javítani is kell azt.
Deme Ágnes
