Kezdőlap Gazdaság Érkeznek az új rezsiszabályoknak megfelelő számlák - részletek
No menu items!

Érkeznek az új rezsiszabályoknak megfelelő számlák – részletek

A számlán látható lesz az is, hogy az ügyfél a rezsicsökkentés nélkül, világpiaci áron számolva mennyit fizetne. Illusztráció: Bigstock

Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.

Hangsúlyozták, a magyar kormány Európában egyedülálló döntést hozott azzal, hogy a magyar lakosság védelmére a mostani energiaválságban is biztosítja a tizedik éve fenntartott rezsicsökkentést. A kormány döntése szerint a magyarországi felhasználók továbbra is rezsicsökkentett áron vásárolhatnak villamos energiát és földgázt a kormány rendeletében meghatározott mennyiségig. Az ügyfeleknek a kedvezményes sávhatár felett sem a valós piaci árat kell fizetniük, hanem az annál jóval kedvezőbb, lakossági piaci árat.

Részletezték, hogy a 2022. augusztus 1-jei változásokat követően augusztus 23-a után érkeznek az első számlák a lakossági ügyfeleknek és a nem társasházban élő nagycsaládosoknak a július-augusztusi fogyasztásról. Szeptembertől várhatják számláikat a társasházak és a társasházakban élő nagycsaládosok, nekik ekkor két számlázási időszakot érintve (július-augusztus és augusztus-szeptember) küld számlát a szolgáltató.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az első számla tartalmazhat augusztus 1-je előtti fogyasztást is, amelyet az augusztus 1-je előtt érvényes rezsicsökkentett áron számoltak el.

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. közleményében kiemelte, most először küldenek olyan számlát, amelyben az átlagosnál magasabb fogyasztás esetén már a lakossági piaci ár is szerepelhet a számlában.

Amennyiben a fogyasztás a rezsicsökkentett, kedvezményes sávhatár alatt marad, jellemzően csak a kedvezményes, rezsicsökkentett ár fog szerepelni a számlában. Ha a fogyasztás meghaladja a kedvezményes sávhatárt, a diktált vagy átalánnyal fizetett mennyiségtől függetlenül minden havi számlában szerepelni fog a rezsicsökkentett és a valós piaci árhoz képest kedvezőbb lakossági piaci ár is.

A számlán megváltozott az első oldalon kiemelt információkat tartalmazó, úgynevezett rezsibox tartalma is. Látható lesz, hogy az ügyfél a rezsicsökkentés nélkül, világpiaci áron számolva mennyit fizetne, illetve az aktuálisan elszámolt időszakra vonatkozó megtakarítást is tartalmazza a számla, azaz a világpiaci áron számolt és a rezsicsökkentett áron ténylegesen fizetendő összeg különbözetét – írják a közleményben.

Fontos információ, hogy az ügyfél az éves leolvasást követően a ténylegesen felhasznált energiát fogja kifizetni, függetlenül attól, hogy az éves elszámolásig havonta diktált vagy havi átalányt fizetett. Az időarányos számítás miatt az elszámolási időszakban esetlegesen ki nem használt kedvezményes mennyiség nem vész el, azt a szolgáltató a következő elszámolás során veszi figyelembe – közölte a MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.

Az ügyfél bármikor dönthet úgy, hogy számlázási módot vált. Ha szeretné, hogy télen-nyáron kiegyenlítettek legyenek havi költségei, és ezáltal tervezhetőbbé váljanak a kiadásai, akkor választhatja az átalánydíjas, egyenletes számlázást.

A számlázással és egyéb tudnivalókkal kapcsolatban a szolgáltató részletes tájékoztatót állított össze, amely elérhető a https://www.mvmnext.hu/lakossagirezsi oldalon. Érdemes az elektronikus ügyintézési lehetőségeket választani, ahol az ügyfelek kényelmesen, gyorsan, sorban állás nélkül intézhetik energiaügyeiket – tájékoztatott az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
Hirdetés

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.