Kezdőlap Cégvilág Magas infláció, megugró rezsiárak: több cég extra juttatást ad dolgozóinak
No menu items!

Magas infláció, megugró rezsiárak: több cég extra juttatást ad dolgozóinak

Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében.

Az Erste Bank még szeptemberben egyszeri támogatást nyújt minden olyan alkalmazottjának, akinek a teljes munkaidőre vetített bére nem haladja meg a bruttó egymillió forintot. Az 500 ezer forint alatti béreknél ez bruttó 300 ezer forintot, tehát a havi kereset legalább 60 százalékának megfelelő mértékű juttatást, míg az 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetések esetén bruttó 200 ezer forintot jelent.

Az Erste vezetése arról is döntött, hogy a jövő évre tervezett, kétszámjegyű fizetésemelés felét már januárra előre hozza, míg a béremelések következő köre júliusban lesz – írták. Az Ersténél ősszel elindult a munkavállalói részvényprogram is: szeptemberben 350 euró értékű részvényjuttatást kapott az osztrák anyabank értékpapírjából minden jogosult munkavállaló. A bank átvállalta a részvényjuttatáshoz kapcsolódó adó- és járulékterheket is.

A Magyar Telekom közölte: megállapodtak az érdekképviseletekkel a Magyar Telekom Nyrt.-t és a T-Systems Magyarország Zrt.-t érintő bérfejlesztés mértékéről, valamint egy egyszeri munkavállalói javadalmazás kifizetéséről. A cég 3,0 milliárd forint összegű egyszeri javadalmazást fizet ki munkatársainak, ezzel támogatva őket az inflációs nyomásból eredő növekvő megélhetési költségek fedezésében. Továbbá a munkatársak 2023. január 1-jétől bérfejlesztésben részesülnek, mely várhatóan 4,2 milliárd forinttal emeli meg a bérköltségeket jövőre.

A kihívásokkal teli működési környezet ellenére nem indítanak csoportos létszámcsökkentési programot, viszont korlátozott feltételekkel önkéntes programot hirdetnek – közölték.

A CIB Bank szeptemberben egységes összegű egyszeri kifizetéssel, 420 millió forintot fordít kollégái segítésére. Emellett a bank a tervezett rendkívüli béremelést is végrehajtja. A támogatást csak meghatározott bérszintig adja a bank, tehát valóban azokhoz kerül, akiknek ez igazi segítséget jelent. Az egyszeri kifizetést a tartós távolléten lévők, elsősorban kismamák is kapják, akikkel a kapcsolattartás és a távollét utáni visszaintegrálás fontos a CIB számára.

A bank vezetése bízik abban, hogy ez a rendkívüli támogatás most gyors, átmeneti segítséget jelent a kollégáknak a növekvő költségeik fedezésére – írták.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját

Nacsa Lőrinc: Magyarok a Kárpát-medencében – rajzpályázat középiskolásoknak

Magyarok a kárpát-medencében címmel rajzpályázat indult a magyarországi és a külhoni középiskolások számára

Szenvedélyes spanyol autójubileum

Fotó:Cupraofficial.com 1950 május 9-én Spanyolország mozgásba lendült – megszületett a...

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.
Hirdetés

Hírek

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.