Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Minden várakozást felülmúlt a Richter a harmadik negyedévben
No menu items!

Minden várakozást felülmúlt a Richter a harmadik negyedévben

Idén a harmadik negyedévben az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladóan nőtt a Richter árbevétele és nyeresége: az árbevétel 38,3 százalékkal 217,8 milliárd forintra, az adózott nyereség több mint duplájára, 82,1 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Richter Gedeon Nyrt. a tőzsde honlapján.

A társaság árbevétele az első kilenc hónapban 578,78 milliárd forint volt, 27,4 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. Az adózott nyereség 109,6 százalékkal 197,25 milliárd forintra nőtt január-szeptemberben.

A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján az elemzők 205,0 milliárd forintos árbevételt és 62,5 milliárd forintos adózott eredményt vártak a negyedévre.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentésben kiemelte: a dollár és a rubel ritka, egyidejű erősödése jelentősen javította az árbevétel és jövedelmezőség trendjét. Az árbevétel mind a földrajzi régiókban, mind a termékportfolióban továbbra is kiegyensúlyozott növekedést mutatott. A pénzügyi eredmény is rendkívüli növekedést mutatott a beszámolási időszak végére kialakuló rekordmagasságú dollár/forint és rubel/forint árfolyamoknak köszönhetően – tette hozzá.

A devizaárfolyamok változása a jelentés szerint nagyjából 72 milliárd forinttal járult hozzá a társaság eredményességéhez.

A vezérigazgató közölte azt is, hogy októberben szerződést írtak alá romániai nagy- és kiskereskedelmi vállalataik értékesítéséről azt követően, hogy tavaly váltak meg hasonló tevékenységet lebonyolító moldovai vállalataiktól. Ezek az értékesítések az üzleti modell egyszerűsítését célozták.

Orbán Gábor. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Január-szeptemberben a gyógyszergyártás árbevétele csoportszinten 30,1 százalékkal nőtt, és meghaladta a 473 milliárd forintot. Magyarországon a szegmens bevétele 33,5 milliárd forint lett, ami forintban 6,6 százalékos növekedés. Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 9,7 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma ennél gyorsabban, 11,2 százalékkal emelkedett. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,5 százalékos részesedéssel a 4. helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,4 százalékos piaci részesedéssel a 2. legnagyobb forgalmazó.

Szintén a gyógyszergyártást tekintve az Európai Unióban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 16,5 százalékkal nőtt, és 473,1 millió eurót tett ki az első kilenc hónapban. A nyugat-európai régió a gyógyszergyártási szegmensen belül az Európából származó árbevétel 55 százalékát adta – írták.

A kiemelt specializált termékek árbevétele szintén kétszámjegyű bővülést mutat az első kilenc hónapban: 39,2 százalékkal 289,8 milliárd forintra nőtt, részesedése a teljes árbevételben 61,3 százalékra nőtt az előző évi 57,2 százalékról.

Az egy részvényre jutó nyereség 1051 forint volt az első kilenc hónapban, 442 forintra nőtt a harmadik negyedévben a bázisidőszaki 205 forint után.

Az üzleti tevékenység eredménye jelentősen, 64,3 százalékkal nőtt, 154,3 milliárd forint volt az első kilenc hónapban. Az üzleti eredményhányad 26,7 százalékot tett ki a bázisidőszakban elért 20,7 százalékkal szemben.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 8935 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban

A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.

Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át

A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.

Megújul a MÁV vállalat vezetése

Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein