Kezdőlap Hírek Minimálbér: közel az alku, kétszámjegyű emelés várható

Minimálbér: közel az alku, kétszámjegyű emelés várható

Jövőre 16 százalékkal nőhet a minimálbér, és 14 százalékkal a garantált bérminimum, a megállapodás nagyon közel van – mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának képviselői.

A szociális partnerek csütörtökön tárgyalnak újra, a béremelés mértékét már csak a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek (MASZSZ) kell elfogadnia – jelezték.

A munkaadói oldal részéről Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke elmondta: nagyon kemény kompromisszum eredményeként határozták meg a béremelés mértékét.

Ismertette: az idei minimálbér bruttó 200 000 forint, amely a 16 százalékos emelést követően 2023. január 1-jétől bruttó 232 ezer forintra, míg a mostani 260 ezer forintos garantált bérminimum a 14 százalékos emelés után bruttó 296 400 forintra nőhet jövőre.

A béremelést tekintve a munkaadói oldal “elment a falig” – mondta.

Zs. Szőke Zoltán

Elmondása szerint a munkaadói oldal a tárgyalások kezdetén a minimálbérnél 15 százalékos, a garantált bérminimumnál pedig két lépcsőben elsőként januárban 12, majd júliustól újabb 3 százalékpontos emelést javasolt. A szakszervezetekkel folytatott egyeztetést követően végül a legkisebb bérnél felmentek 16 százalékra, a garantált bérminimumnál pedig felajánlották a 14 százalékos egylépcsős emelést.

Zs. Szőke Zoltán kiemelte: azt kérték a kormánytól, vállaljon kötelezettséget a bérmegállapodásban arra, hogy a bérek kapcsán a munkaadókat terhelő adó és járulékok mértékét 2023-ban nem fogja emelni. Hiszen a munkaadók számításaiknál a mostani 13 százalékos szociális hozzájárulási adóval kalkuláltak – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy munkavállalói oldalról a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) elfogadta a tervezetet, azt azonban kikötötték, hogy ha a MASZSZ ezt nem támogatja, akkor ők sem vesznek részt a megállapodásban, ami így nem is tudna létrejönni.

Arra is kitért, hogy teljes a bizonytalanság az energiaügyek alakulását és az infláció növekedését illetően, amelyek viszont mind közrejátszanak abban, hogy a vállalkozások miként fogják elviselni, főként a szakmunkás bérminimum emelésének a mértékét.

Palkovics Imre

Palkovics Imre, a MOSZ elnöke elmondta: az ülésen a Liga és a MOSZ együtt 17 százalékos, míg a MASZSZ 20 százalékos minimálbér-emelést javasolt. A munkaadói oldal a 16 százalékos emelésig tudott elmenni, a 20 százalékos mértéket irreálisnak nevezte.

A garantált bérminimumnál a szakszervezetek a 12+3 százalék helyett felvetették a 13+2 százalékos béremelés lehetőségét, amelyre válaszul a munkaadói oldal közölte: egy lépésben 14 százalékot hajlandóak emelni.

Ezeket a számokat a MOSZ és a Liga elvileg el tudná fogadni, de az ezzel járó felelősségben most már a MASZSZ-nak is osztoznia kell, hiszen ez a szakszervezeti szövetség korábban évekig távol maradt a megállapodástól - tette hozzá.

A minimálbér kevesebb mint 300 ezer, a garantált bérminimum csaknem 800 ezer embert érint. Amennyiben csütörtökön délután a következő ülésen a MASZSZ támogatja a javaslatot, akkor már januártól nőhet a dolgozók bére, ellenkező esetben számolni kell azzal, hogy a tárgyalások ismét áthúzódnak a következő évre. De akár az a veszély is fennáll, hogy egyáltalán nem lesz minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés jövőre – mondta Palkovics Imre.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.