Kezdőlap Világgazdaság IMF: a világgazdaság harmada recesszióba süllyedhet
No menu items!

IMF: a világgazdaság harmada recesszióba süllyedhet

Krisztalina Georgieva. Fotó: imf.org

A világgazdaság kemény év elé néz, amely nehezebb lesz, mint a mögöttünk hagyott esztendő – figyelmeztetett Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.

Arra számítunk, hogy a világgazdaság egyharmada recesszióban lesz” – mondta Georgieva a CBS Face the Nation című műsorában. “Hogy miért? Mert a három nagy gazdaság – az USA, az EU és Kína – egyszerre lassul” – fejtette ki a Bloomberg beszámolója szerint.

Az IMF már októberben figyelmeztetett, hogy a világgazdaság több mint egyharmada zsugorodik, és 25% az esélye annak, hogy a globális GDP 2023-ban 2%-nál kisebb mértékben nő, amit globális recessziónak definiál.

A három legnagyobb gazdaságot vizsgálva Georgieva vegyes képet festett arról, hogy képesek-e ellenállni a visszaesésnek.

Míg "az USA talán elkerüli a recessziót", addig az Európai Uniót "nagyon súlyosan érintette az ukrajnai háború - az EU fele recesszióban lesz jövőre" - mondta. Ugyanakkor Kína is "nehéz év elé néz".

Negatív tendenciák

A szombaton közzétett adatokból kiderült, hogy Kína zéró-Covid politikájának hirtelen visszafordítása 2020 februárja óta a leglassabb ütemre szorította a gazdasági aktivitást decemberben, mivel a vírus végigsöpört a nagyvárosokon, és arra késztette az embereket, hogy otthon maradjanak, a vállalkozásokat pedig bezárják.

A legnagyobb gazdaságok lassulása “globálisan is negatív tendenciákba csap át – ha a fejlődő gazdaságok feltörekvő piacait nézzük, ott még borúsabb a kép” – mondta Georgieva.

A hétfőn közzétett feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek negatív értékeket mutattak Európa-szerte, Törökországban és Dél-Koreában. A kedden közzétett adatok Malajzia, Tajvan, Vietnam, az Egyesült Királyság, Kanada és az Egyesült Államok esetében hasonlóan borús adatokat mutatnak.

A világ legnagyobb gazdaságának kilátásai mégis enyhülést jelenthetnek.

Ha az USA munkaerőpiacának rugalmassága megmarad, az USA segíthet a világnak átvészelni egy nagyon nehéz évet” – mondta Georgieva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.