Kezdőlap Gazdaság A VOSZ szerint nem a cégek profitéhsége okozza a drágulást
No menu items!

A VOSZ szerint nem a cégek profitéhsége okozza a drágulást

Illusztráció: Bigstock

A magyarországi vállalatok alapvetően nem azért emelték az áraikat, hogy még több haszonra tehessenek szert, hanem azért, hogy az egymást követő válságokban talpon tudjanak maradni – közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

A VOSZ szerint a hazai cégek jövedelmezősége valószínűleg nem nőtt jobban a korábbi időszakokhoz képest, sem az európai átlagos értékekkel összehasonlítva, sőt, sok esetben ezek alatt maradhatott.

A szövetség hangsúlyozta: a bruttó működési eredmény (BME) emelkedett csaknem 34 százalékkal 2022 harmadik negyedévében, de ez az adat önmagában nagyon keveset árul el a vállalati profitoktól vagy a tulajdonosok hasznáról. A BME azt jelzi, hogy adózás előtt mekkora érték marad a vállalati tulajdonosoknál, ugyanakkor az adók, így a termelési, társasági és a különadók is csökkentik a vállalati profitot. A pénzügyi műveletek eredményei, az amortizáció, illetve a vállalati adók sem jelennek meg a bruttó működési eredményben – mutatott rá a VOSZ.

A vállalati adók 2021-ben mintegy 860 milliárd forint értékben terhelték a hazai vállalatokat. Ez az összeg 2022-ben akár duplázódhatott is, mert a különadóknál több adókulcs megnőtt, illetve tavaly nyáron megjelent az extraprofitadó, továbbá az árszint is emelkedett. A kormány 2023-ban csak társasági adóból 35 százalékkal magasabb bevétellel számol, a gyógyszergyártók egy új adót kaptak 122,5 milliárd értékben, az energiaágazat 512 milliárddal fizethet többet – jelezte a szövetség.

A szervezet szerint mivel a magyar gazdaság nyitott, a forint leértékelődése jelentősen számít az eredményben, főleg az iparban és szállításban. A bruttó működési eredményt euróban nézve a növekedés 17,2 százalék volt a forintban mért 33,7 százalék helyett, ami teljesen átlagos érték az EU-ban.

A bázishatást kiküszöbölve, valamint 2022 második és harmadik negyedévét összehasonlító növekedést nézve euróban csak 3,2 százalék az eredmény Magyarországon, kisebb, mint az uniós átlag - hívta fel a figyelmet a VOSZ.

A szövetség összegzése szerint a fogyasztói árakra legközvetlenebbül hatást gyakorló ágazatok – kereskedelem, turizmus, vendéglátás, szállítás – adózás előtti kirívó eredménye a költségnövekménnyel, a bázishatással vagy egyedi tényezőkkel magyarázható, és ezekkel együtt már egyik ágazat teljesítménye sem kiugróan nagy az inflációhoz viszonyítva.

Az adott gazdasági környezetben elvárt BME-arány nem változott a magyar vállalatoknál, a 2022 harmadik negyedévi BME-ráta illeszkedik az elmúlt évek trendjébe, és a magyar eredmény nem kirívó uniós összehasonlításban sem. A vállalatok továbbra is arra törekedtek, hogy üzleti terveiket betartsák, ezzel gazdálkodásukat fenntartsák, és a munkahelyeket megtartsák – írta a VOSZ.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.