Kezdőlap Világgazdaság Putyin eddig spórolt a háborúban, de ennek vége lehet
No menu items!

Putyin eddig spórolt a háborúban, de ennek vége lehet

Illusztráció: Bigstock

Vlagyimir Putyin orosz elnök már több ezer tankot és több tízezer embert áldozott fel annak érdekében, hogy Ukrajnát megadásra kényszerítse, drága harci repülőgépket és helikoptereket viszont nem szívesen vetett be az eddigi harcok során. Ám ez most megváltozhat.

Putyin elsősorban cirkáló- és ballisztikus rakétákkal igyekezett kiépíteni az orosz légi fölényt, miközben tartalékban tartotta drága repülőgépeit. Egy orosz Szu-35-ös vadászgép ugyanis nagyjából 15 milliárd forinta kerül – írja a The Times.

Egy ponton úgy tűnt, hogy ez a taktika be is válik. Az orosz rakéták, valamint az olcsó, iráni gyártmányú öngyilkos drónok rendszeresen átjutottak az ukrán légvédelmen, és kritikus infrastruktúrát találtak el. Október 10-én Ukrajna az Oroszország által kilőtt 83 rakétából 43-at lőtt le. Ez 52 százalékos sikerességi arányt jelent.

De a nyugati légvédelmi rendszerek, például a német IRIS-T, az amerikai NASAMS és a szlovák S-300-as integrálása az ukrán hadseregbe drámaian javították az arányokat. Ukrajna a múlt héten egy nap alatt 71 rakétából 61-et lőtt le – ez 86 százalékos sikerességi arány -, és Ukrajna további megerősítése érdekében az Egyesült Államok és Németország a világ egyik legfejlettebb rendszerének számító Patriot rakétákból álló ütegekkel fegyverzi fel Kijevet.

Most azonban nyugati szakértők attól tartanak, hogy a Kreml megkésve megkísérelheti, hogy a rakéták mellett bombázókkal, vadászrepülőgépekkel és harci helikopterekkel feltörje Ukrajna légvédelmét, és a háborút Moszkva javára billentse.

Douglas Barrie, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének katonai repülésért felelős vezető munkatársa szerint az égbolton folyó csata továbbra is bizonytalan. Szerinte az orosz tavaszi offenzívára készülő ukrán erők megerősítése megéri az oroszoknak a repülőgépek elvesztésének kockázatát. “Ha az ukránok bárhol a földön összevonnak egy erőt, akkor Moszkva szempontjából különösen vonzó célpontot jelentenek” – mondta.

Ukrajna több mint egy éve sokak jóslatát megcáfolta azzal, hogy fenntartotta légierejét, és megakadályozta, hogy Oroszország légi fölénybe kerüljön. Éppen ezért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hónap elején az Egyesült Királyságban és az Európai Unióban tett látogatása során nyugati repülőgépeket kért.

Ám még ha a nyugati országok holnap bele is egyeznének abba, hogy több száz F-16-ost küldenek Ukrajnának az Egyesült Államokból, Typhoonokat Európából és Gripeneket Svédországból, akkor is hosszú időbe telne, amíg ilyen fejlett vadászgépeket integrálni tudnának a légierőbe.

Addig is Putyinnak még mindig van egy kártyája, amelyet bármikor kijátszhat, amikor jónak látja – bár ez költséges kockázatot jelenthet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás