Kezdőlap Fogyasztóvédelem Jóvátételt fizet közel 150 ezer magyar felhasználójának a Wish
No menu items!

Jóvátételt fizet közel 150 ezer magyar felhasználójának a Wish

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát az egyik legnagyobb globális e-kereskedelmi piactérrel, a Wish-sel szemben: a platform működtetője összetett jóvátételi csomagot vállalt – benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását -, hogy elkerülje a bírságot – közölte a nemzeti versenyhatóság.

Az eljárás azért indult 2021-ben, mert a platform üzemeltetője feltételezhetően nem az elvárható szakmai gondossággal járt el az ár- és kedvezményfeltüntetési gyakorlatának kialakítása, ellenőrzése során – tájékoztatott a GVH.

A hatóság gyanúja szerint a piactéren áruló kereskedők bizonyos árai valótlanok lehettek, egyes termékeket irreálisan nagy kedvezménnyel és hamis állításokkal hirdettek, a fogyasztókat pedig visszaszámláló óra sürgette egyes “azonnali ajánlatok” elfogadására – írják a közleményben.

A kaliforniai központú platform és európai működtetője az eljárás során komplex jóvátételi csomagot ajánlott fel a kifogásolható gyakorlatok orvoslására.

A vállalások keretében 1500 forint jóvátételt (kreditjóváírást) kap minden magyar felhasználó, aki az azonnali ajánlatra kattintva vásárolt a platformon 2021-ben. A jóvátétel mintegy 100-150 ezer fogyasztót érint - ismertették a közleményben.

A cégek emellett fogyasztói tudatosságot erősítő kampányt indítanak, valamint az eddigieknél hatékonyabb, független auditálással igazolt intézkedéseket vezetnek be a piacterükön áruló kereskedők magatartásainak ellenőrzésére. A vállalkozások vállalták továbbá azt is, hogy a jövőben nem alkalmazzák a GVH által kifogásolt árengedmény-feltüntetési gyakorlatot és “azonnali ajánlataikat”.

A tájékoztatás szerint a versenyhatóság eljáró Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a cégcsoport által javasolt intézkedéscsomag megfelelően kezeli a vizsgálat során azonosított problémák gyökerét, a piactér bizonyos kereskedőinek kifogásolható magatartásait.

A vállalások elősegítik a fogyasztói tudatosságot és a tájékozott fogyasztói döntéseket, emellett a közérdek védelmét is szolgálják azáltal, hogy széles körben ismertté teszik a jogkövető magatartásmintát, amely iránymutatásul szolgálhat a többi piaci szereplő számára.

A GVH ennek megfelelően – jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül – megszüntette az eljárást, egyúttal előírta a Wish számára az általa tett vállalások teljesítését, a kötelezettségvállalások végrehajtását a GVH utóvizsgálat keretében ellenőrizheti – olvasható a közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.