Kezdőlap Turizmus Érdemes figyelni: az előfoglalási kedvezmény veszi át a last minute helyét
No menu items!

Érdemes figyelni: az előfoglalási kedvezmény veszi át a last minute helyét

Illusztráció: Bigstock

A Covid hatására jelentősen megváltozott az utazási irodák üzletpolitikája. Zsebők Tamás, a kulturális körutazásokra specializálódott Z(s)eppelin Utazási Iroda ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: annak ellenére, hogy piac folyamatosan növekszik, a pandémia alatt tartalékjaikat részben felemésztett utazási irodák most a biztonságra törekedve a korábbinál kisebb árualapot kötnek le előre a folyamatos külső nagy kitettségeknek köszönhetően. A főszezonban ezért nem lehet számítani last minute kedvezményekre. Helyette a most, március végéig tartó előfoglalási szezonban lehet élni a kedvezményekkel.

Az előzetes félelmekkel szemben az utazási piac köszöni, jól van. A tavaly nyári kiemelkedő forgalom után a növekvő infláció, a forint árfolyamromlása és a drasztikus energiaár-emelkedés ellenére sem csökkent a kiutazási kedv. Ennek köszönhetően a Z(s)eppelin is eredményes adventi, szilveszteri időszakot könyvelhetett el, miközben az év elején a karneváli szezon is telt házas csoportokkal zajlott. Ez a kedvező tendencia ráadásul tavasszal is folytatódik, amit jól mutat, hogy a Z(s)eppelin csoportos repülős csoportjai egészen pünkösdig, szinte mind megteltek és a buszos utaknál is alig maradt már szabad hely. Mindez úgy, hogy az utazási iroda flottája ma már hat modern buszból áll, ami azt jelenti, hogy 2019-hez képest növekedett a luxus autóbuszok száma.

Új célállomásokkal gyarapodva

Zsebők Tamás szerint a most tapasztalható forgalom-növekedésben náluk az is szerepet játszik, hogy folyamatosan keresik azokat az új helyszíneket, programokat, amivel rendszeres újdonságokkal gyarapítják a kínálatot az árualapban megmaradt régi kedvencek mellett. Idén így a nagyjából ötezer kilométernél nagyobb távolságra induló utak programját jelentősen lerövidítették azzal, hogy az oda és a visszautazás már repülővel történik.

Zsebők Tamás

Mondván, amíg a francia Riviérára továbbra is busszal mehetnek a csoportok, a távolabbi provence-i, bordeaux-i utakat már teljes mértékig repülőssé alakították az oda- és visszautazás tekintetében, ami kétszer két nappal rövidítette le a programot, amelynek korábbi elemei mellé még újabbak is társultak. Így például a Cognac nevű településen, a híres Remy Martin-nél a nemes italokat kacsamáj kíséretében kóstolhatják a csoport tagjai, míg Bordeaux-ban a nemes borok ízlelése mellett igazi gasztronómiai élményt jelentő borvacsorák teszik teljessé a különleges élményeket.

Ami pedig az új célállomásokat illeti, az egészen novemberig tartó nyári főszezon újdonságai közül kiemelkedik a Srí Lanka nagykörutazás Maldív-szigetek nyaralással, nyárbúcsúztató Párizsban, Izland nagykörutzás, a gejzírek földje és Grönland.

Az ügyvezető szerint az elmúlt évek tapasztalata messze rácáfolt arra, hogy a buszos turizmus leáldozóban van. A Z(s)eppelinnél, aki tavaly tavasszal a Covid után elsőként indított buszos utat a Balaton északi partjára, már akkor megtapasztalták, hogy az utasok milyen örömmel szálltak fel a megszokott közlekedési eszközre. Tavaly nyáron, a reptereken kialakult káosz idején pedig azért is értékelődött fel ez az utazási forma, mert a buszos utazásnál minden előre kiszámíthatóan működik.

Most van kedvezmény

A legnagyobb változást más jelenti a piacon. Az, hogy az idén senkinek nem érdemes a last minute kedvezményekre várni. Mert ahogy a járványhelyzet és a költségek emelkedése miatt az emberek otthon is elkezdtek spórolni, úgy a járványhelyzetben a tartalékaik nagy részét elveszített utazási irodák is mindent megtesznek azért, hogy minimalizálják kockázatot. A nyári árualap megteremtése, a repülőhelyek és a szállodai szobák lefoglalása ugyanis rendkívül költséges és ezért nagy veszélyeket rejt magában, ha ahhoz nem társul biztos kereslet. Nem véletlen, hogy 2019-hez képest még mindig kevesebb charter indul és a nyárra lekötött szállodai szobakontingens is szerényebb, mint korábban.

A szakember szerint ezért nem várhatók last minute kedvezmények a főszezonban. Aki viszont már most szeretné bebiztosítani az utazását és kedvezményt is szeretne hozzá, annak a március végéig tartó, nagyjából 10 százalékos kedvezményt ígérő előfoglalási szezonban érdemes lefoglalnia a nyári, őszi utazását.

Kocsis Erika

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.