Kezdőlap Pénzvilág Tíz bank is emeli a lakossági számladíjakat az infláció miatt
No menu items!

Tíz bank is emeli a lakossági számladíjakat az infláció miatt

Illusztráció: Bigstock

Május 1-jéig tíz bank emeli meg a tavalyi infláció miatt a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is nőhetnek a fogyasztók éves terhei – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Mint írták, a különböző számlák közt akár egy bankon belül is lehetnek érdemi díjkülönbségek. Ezért az ügyfeleknek érdemes áttekinteni a számla tavalyi költségét, amihez segítséget nyújt a pénzintézetek által idén január végéig megküldött díjkimutatás.

Az ügyfél az MNB Bankszámlaválasztó kalkulátorával valamennyi ma elérhető számlaterméket össze tud hasonlítani – hangsúlyozták.

Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy az emelés mértéke adott esetben akár meg is haladhatja a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét.

Kifejtették: megeshet, hogy egy adott évben egy pénzügyi intézmény nem módosítja az inflációnak megfelelően a díjait, ám a következő évben az előző két évnek megfelelő mértékkel emel. Ezen felül az ügyféllel kötött szerződés alapján az infláción kívüli egyéb tényezők alapján is módosíthatók a díjak.

Üzleti megfontolásból ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a lehetségesnél mérsékeltebb emelést hajt végre egy intézmény – mutattak rá.

Ha egy ügyfél jogszerűtlennek tartja a bankja díjemelését, az MNB azt tanácsolja, hogy első lépésként írásban tegyen panaszt a szolgáltatónál. Amennyiben ezt az intézmény elutasítja, az ügyfél az MNB-hez fordulhat jogorvoslatért.

A jegybank felidézte, hogy a 2013-14. évi vizsgálatsorozata keretében összesen 142 intézménynél állapított meg jogszabályellenes díjemelést a pénzügyi tranzakciós illeték áthárításához kötődően. Az MNB akkor 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki, ami mellett a pénzintézetek 4 milliárd forintot térítettek vissza az ügyfeleknek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

– A szállodai karrierem a véletlen műve. Építészmérnöknek tanultam....

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Hírek

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.