Kezdőlap Turizmus Újra utaznak a magyarok: rekordot döntött az utasbiztosítási piac
No menu items!

Újra utaznak a magyarok: rekordot döntött az utasbiztosítási piac

Rekordot döntött az idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor – derül ki a Bank360.hu összeállításából. 

Az utasbiztosításokra költött pénzek egyértelműen azt mutatják, hogy véget ért a covid óta tartó válság a magyarok külföldi utazásaiban. Az első negyedév adatai alapján rekordot döntött az utasbiztosítási díjbevétel a hazai biztosítóknál, több mint 4 milliárd forintot fordítottak ilyen védelemre a magyarok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint, ami 45 százalékkal múlja felül a 2022-est, és még a 2019-es utolsó covid előtti évinél is 27,6 százalékkal magasabb. Igaz, azóta elég sokat emelkedtek az árak, de az idei utasbiztosítási bevétel növekedése nagyjából megegyezik a 2019 óta mért inflációéval.

Ez jó hír a biztosítóknak, hiszen a tavalyi év a szektor számára meglehetősen rosszul sikerült, és az idei is gyengén indult. Az életbiztosításoknál csökkent a díjbevétel, a nem élet ágon pedig nagyobb mértékben nőttek a kárráfordítások, mint amilyen mértékben a díjbevétel, és az adatok alapján a lakosság a cascón és a lakásbiztosításon is spórolni kezdett, jó néhány szerződést nem újítottak meg.

Akinek van rá pénze, kiélvezi, hogy szabadon utazhat

Azok viszont, akik megengedhetik maguknak a külföldi utazást, kiélvezik, hogy újra szabadon járhatnak a világban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai is megerősítik ezt. 2023 első negyedévében a magyar állampolgárok 4,4 millió alkalommal utaztak külföldre, 29 százalékkal többször, mint az egy évvel korábbi időszakban. Az egynapos utazások száma negyedével, a több naposoké 35 százalékkal bővült.

A Bank360.hu utasbiztosítás kalkulátorával kötött szerződések közül 2023 év első három hónapjában majdnem minden negyedik Ausztriára szólt. Évek óta ez a legnépszerűbb célországa a télen kikapcsolódni vágyó magyaroknak. Ausztriát jóval lemaradva Szlovákia és Olaszország követi 8-8 százalékos, valamint Spanyolország 5 százalékos szerződéses aránnyal.

Az utasok között közel fele-fele arányban voltak azok, akik városnézésre, illetve síelésre, téli vagy extrém sportolásra alkalmas biztosítást kötöttek. A tengerpartokat is sokan felkeresték a hidegebb hónapokban, a válaszadók 12 százaléka, míg üzleti célból 9 százalék kelt útra január és március között. A biztosítottak 53 százaléka autóval vagy busszal, illetve vonattal kelt útra, míg a többiek repülőre szálltak. A téli utazások hossza átlagosan 6,6 nap volt. Az online utasbiztosítások több mint 40 százalékát már mobilon kötik, a többit számítógépen.

A külföldi költések összege több mint felével nőtt

A KSH minden, így a nem üdülési, hanem bevásárlási célú, határmenti utazásokat is tartalmazó statisztikájában a legtöbben Ausztriába, Szlovákiába és Romániába látogattak, az utazások kétharmada ebbe a három országba irányult. A magyarok átlagosan 2,7 napot töltöttek utazásaik során külföldön, 5,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Többet is költöttek a magyarok külföldön, mint 2022-ben, összesen 252 milliárd forintot, ez 57 százalékkal több a tavalyinál.

A megnövekedett utazásszám mellett a tartózkodási idő is számottevően, 36 százalékkal nőtt, mindez az általános árszínvonal-emelkedéssel együtt eredményezte az elköltött összeg jelentős emelkedését. Január–márciusban a legnagyobb összeget Ausztriában költötték el az utazók (56 milliárd forintot), de számottevők voltak a Németországba és a Szlovákiába látogatók költései is (33 milliárd és 19 milliárd forint).

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...