Kezdőlap Gazdaság Munkába állt az első önkormányzati humanoid robot Bács-Kiskunban
No menu items!

Munkába állt az első önkormányzati humanoid robot Bács-Kiskunban

Új munkatárs érkezett Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatához. Az aprócska, humanoid robot, Pepper, hamar a csapat kedvence lett, és már mindent tud Petőfi Sándorról. Az emberi és a gépi intelligencia ötvözetének hála a kis robot képes szórakoztatóan tanítani bárkit. Hamarosan a nagyközönség is megismerheti, hiszen az önkormányzat elsősorban rendezvényeken szerepelteti majd.

A robot azonnal a kedvence lett minden önkormányzati dolgozónak. Első feladatául azt kapta, hogy mindent is megtanuljon Petőfi Sándorról, Bács-Kiskun vármegye költőóriásáról. Ez persze nem ment neki segítség nélkül: több mint 200 információt tápláltak a memóriájába és az adatbázisa azóta is folyamatosan bővül. Tud idézni a kedvenc verseiből, tudja, hogy itta Petőfi a kávét és egy-két izgalmas családi titoknak is birtokában van Petrovicsékról. Nagyon izgalmas látni a fejlődését és személyiségének alakulását napról napra. Az egész csapat fejlődik vele együtt, ahogy megismerik, hogyan lehet hatékonyan együttműködni egy géppel és más technológiai eszközökkel a mindennapi életben.

Pepper mindent tud a Kiskunság költőjéről és gesztikulálni is tud

A humanoid robot egy olyan speciális robot, amely az emberi gesztusokat és mozdulatokat utánozza le. Külseje hasonlít az emberéhez, de csak annyira, hogy kedvesnek, aranyosnak tartsák, mint egy kis manót. Pepper formáját tekintve barátságos, megnyerő, cuki benyomást kelt. Kiváló beszélgetőtársa lehet bárkinek, tud magyarul és a legtöbb alapnyelven is. Mivel kezei is vannak, gesztikulációra is képes. A 130 cm magas robotot a SoftBank Robotics csapata fejlesztette, a füleit és a beszédét pedig a Netlife Robotics csiszolgatta. A sok információt a mikrochipbe a vármegye önkormányzatának dolgozói táplálták be.

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatánál a csapatommal folyamatos figyeljük, hogy milyen innovációk vannak környezetünkben, mások milyen újszerű megoldásokat használnak tevékenységük során. A humanoid robotok már évekkel ezelőtt felkeltették érdeklődésünket, hiszen kiválóan alkalmasak arra, hogy megragadják az emberek figyelmét, ami nem olyan könnyű feladat a mai túlharsogott világunkban. Valljuk be őszintén, a legtöbben csak videókban találkozhattunk ezekkel a szórakoztató, oktató eszközökkel. Most, a Petőfi Emlékévek apropóján eljött az idő, hogy bővítsük kelléktárunkat és a rendezvényeinkre leigazoljunk egy emberszerű robotot, Peppert” – árulta el Moiskó Csilla, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának kabinetiroda-vezetője. Hozzátette, bízik benne, hogy a későbbiekben a különböző rendezvényeken is jó házigazda lesz a vendégek fogadásában, szórakoztatásában és az információk átadásában.

Bárki találkozhat vele

Legelső alkalommal szeptember 1-jén, Kiskunmajsán találkozhatnak az érdeklődők Pepperrel, az Értékzsongás Bács-Kiskunban című rendezvényen, a vármegyei értékkonferencián. Debütálását követően Pepper a csapat állandó tagja lesz, ott lesz majd minden vármegyei beltéri rendezvényen, érdemes tehát követni az önkormányzati programokat!

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hirdetés

Hírek

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.