Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: már hét hónapja folyamatosan csökken az infláció
No menu items!

Nagy Márton: már hét hónapja folyamatosan csökken az infláció

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tovább folytatódott a szankciós infláció visszaesése, augusztusban 16,4 százalékot ért el.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hét hónapja tart az árak trendszerű csökkenése, amelyhez a kötelező akciózás bevezetése, majd mértékének 10 százalékról 15 százalékra emelése, valamint az online árfigyelő is jelentősen hozzájárult – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a tárca pénteki közleményében.

A miniszter úgy fogalmazott, jelentős mérföldkő, hogy az élelmiszerinfláció augusztusban 20 százalék alá, 19,5 százalékra süllyedt, azaz a kormány intézkedései a szankciós élelmiszerinflációt a decemberi 44,8 százalékos csúcsához képest már kevesebb mint a felére vágták vissza. Mindez élénkítheti a keresletet, ezzel is segítve a fogyasztás ismételt bővülését.

Nagy Márton az adatok kapcsán kiemelte, hogy “a kormányzati intézkedések továbbra is hatékonyak, folyamatosan szorítják le az árakat, a kereskedelmi üzletek között öldöklő a küzdelem. Ugyanakkor az augusztusi inflációs eredmény közel 0,4 százalékponttal magasabb szintet ért el, mint azt a kormányzat várta, ezt pedig a magas üzemanyagárak okozták”.

Az elmúlt időszakban jelentősen – a KSH adatai szerint júliushoz képest 8,2 százalékkal – emelkedett a járműüzemanyagok ára. Az üzemanyagárak alakulása mögött nemzetközi és országspecifikus okok egyaránt meghúzódnak.

A nemzetközi folyamatok közül kiemelhető, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia csökkentette termelését, míg az országspecifikus tényezők közül az orosz olaj Brenthez viszonyított árelőnyének csökkenése és a tranzitdíjak emelkedése a legmeghatározóbb. Jelenleg a Mol a piaci átlag három és ötszörösét kénytelen kifizetni a szállításért az ukrán és horvát vezetékhálózat tranzitdíjának növelése miatt – olvasható a közleményben.

Nagy Márton hozzátette, hogy “mindennek ellenére sem került veszélybe, hogy év végéig a kormány egy számjegyűre csökkentse az inflációt, azonban arra az ismertetett okokból minden bizonnyal nem októberben kerül sor”.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.