Hirdetés
Kezdőlap Francia kapcsolat Párizs 2024: a visszaszámlálás megkezdődött

Párizs 2024: a visszaszámlálás megkezdődött

Az ikonikus párizsi helyszínen, az Eiffel-torony lábánál elhelyezett óra, már az olimpiai játékok kezdetéig hátralévő időt mutatja. A párizsi ötkarikás Nyári Olimpiai Játékokat 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik, ezt követően augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart a paralimpia.

Miközben a nyári olimpiák újkori története a gigantikus beruházásokról szólt Franciaország és Párizs új fejezetet kíván nyitni az ötkarikás játékok történetében azzal, hogy innovatív, vendégszerető, nagyvonalú, környezetbarát helyszíneken várja a világ legjobb sportolóit valamint a közönséget. A francia főváros már csak azért is hatalmas ambícióval készül az eseményre, mert Párizs legutóbb 100 éve adott otthont a világ leghíresebb sporteseményének.

Miközben a rendezők a fiatalabb generáció érdeklődését is szeretnék felkelteni, Párizs minden szépségét, történelmét, eleganciáját és egyéni stílusát felvonultatva tervezték meg a versenyek lélegzetelállító helyszíneit. Ennek szellemében válik a Champs-Élysées sugárút gigantikus kerékpárúttá, a Champs de Mars park strandröplabda-pályává, miközben az olyan ikonikus helyszínek, mint az Invalidusok, a versailles-i kastély és a Grand Palais is versenyek otthonául szolgál. Melletük természetesen a francia főváros legnagyobb és legjobb sportlétesítményei, a Stade de France, az Arena Bercy, a Parc des Princes és a Roland Garros is felkészült arra, hogy az adott sportágak kíválóságait vendégül lássa .

A fenntarthatóság jegyében megrendezett Olimpia fontos célkitűzése, hogy az esemény kapcsán ellensúlyozzák a széndioxid-kibocsátást, elsősorban a közlekedés, valamint az élelmiszer és energiafelhasználás területén előtérbe helyezve a környezettudatos megoldásokat. A francia főváros ezért arra törekszik, hogy meglévő infrastruktúrájának maximálisan kihasználása mellett, csak olyan beruházásokat hajtson végre, amelyekre a helyi lakosságnak is valóban szüksége van.

És miközben a 2024-es Olimpia a nevében csak Párizshoz kötődik, Franciaország több nagyvárosa, sőt tengerentúli területe is tökéletes helyszínt biztosít az ötkarikás játékok egy-egy eseményének. Így Marseille biztosítja a vitorlás versenyek helyszínét, míg a labdarúgótorna eseményei Párizs mellett Bordeauxban, Lyonban, Saint-Étienne-ben, Nizzaban, Nantesban és Marseilleben kerülnek megrendezésre. A kézilabda Lille-ben, a szörfversenyek pedig a világ egyik legszebb táján Tahitin, a Teahupo’o hullámain zajlanak majd.

A Párizsi Olimpia során világpremiert jelent, hogy a játékok történetében először, a nagyközönségből jelentkezők is indulhatnak a maraton különböző távjain és emellett minden kerékpáros számára is nyitva áll az országúti kerékpárversenyen való indulás lehetősége.

Meichl Gréta

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető.

A NAV állást hirdető munkáltatókat vizsgált -üzletbezárás

Az adóellenőrök egy akcióban nyolc hirdetőt ellenőriztek, háromnál találtak összesen hat be nem jelentett alkalmazottat.

Orbán Viktor: 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

Húsz éve csak nagyítóval lehetett kínai beruházást találni Magyarországon, tavaly pedig az érkező beruházások háromnegyede ebből az államból származott

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.