Kezdőlap Közlekedés Jövőre már meghaladja a járvány előttit Európa légiutas-forgalma
No menu items!

Jövőre már meghaladja a járvány előttit Európa légiutas-forgalma

Jövőre összességében már meghaladja majd az európai légi utasforgalom a járvány előtti szintet, de az egyes repterek között nagy eltéréssel – jelentette szerdán az európai repülőtér-üzemeltető vállalatok szakmai képviseleti szervezete, az ACI Europe.

Az ACI (Airports Council International) Europe nyilvántartása alapján az európai repülőterek augusztusi utasforgalma 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a nemzetközi utasforgalom 13,2 százalékkal, a belföldi utasforgalom 6,0 százalékkal. Az augusztusi utasforgalom 3,4 százalékkal maradt el a járvány által nem érintett utolsó év, 2019 augusztusának a forgalmától. Júliusban 3,0 százalékos volt az elmaradás a 2019 júliusitól.

Az ACI mostani prognózisa alapján az idei teljes éves reptéri utasforgalom 95,5 százaléka lesz a 2019-esnek.

Az előző, 2022 decemberében kiadott prognózisában az ACI még a járvány előtti forgalom 91 százalékára becsülte az idén elérhető utasforgalmat. A járvány előtti utasszámot jövőre fogja meghaladni az európai repterek forgalma, mégpedig 1,4 százalékkal az ACI mostani prognózisa alapján, míg az előző becslésben a szervezet 2,0 százalékos elmaradást jelzett és 2025-re várta elérni a covid előtti szintet.

A 2027-ig terjedő előrejelzési periódus végére az utasforgalom 9,2 százalékkal áll majd a járvány előtti szint felett.

A forgalom növekedése azonban nem egyenlő mértékben oszlik el a különböző európai repterek között. Az eltérés a járvány előtti szinthez képest mínusz 34 százalék és több mint 100 százalék között állt augusztusban a különböző reptereken.

„Azt látjuk, hogy nem minden repülőtéren egyforma ütemben lendül fel a forgalom. Míg az európai repülőterek közel ötven százalékánál mára meghaladta a járvány előttit az utasforgalom – sőt, némelyiknél exponenciális növekedés tapasztalható -, addig az összes többi továbbra is alatta marad. Következésképpen sok repülőtér 2026 előtt nem, de talán még később sem biztos, hogy eléri a járvány előtti utasforgalmát” – mondta Olivier Jankovec, az ACI Europe vezérigazgatója.

Rámutatott, hogy a korábbi rendszerszintű sokkok esetén, például a 9/11-es esemény vagy a globális pénzügyi válság nyomán a visszaesés és a helyreállás üteme nagyjából megegyezett világszerte.

Augusztusban az öt legnagyobb, 25 millió utasnál többet forgalmazó európai repülőtér közül csak Isztambul forgalma múlta felül a pandémia előtti szintet, mégpedig 12,4 százalékkal. London-Heathrow 1,6 százalékos elmaradásban van, nagyrészt a transzatlanti piacon elfoglalt erős pozíciójának köszönhetően közel áll a határ eléréséhez. A Párizs-CDG reptér forgalma még 12,7 százalékkal, Amszterdam-Schiphol forgalma 11,1 százalékkal, Frankfurt forgalma pedig 15,3 százalékkal maradt el a járvány előttitől.

A többi nagy reptér közül a legjobb teljesítmény Párizs-Orly hozta 10,8 százalékkal a 2019 augusztusi felett, illetve Isztambul Sabiha Gokcen 8,8 százalékkal, Athén 8,4 százalékkal, Lisszabon 5,4 százalékkal, Palma de Mallorca 2,1 százalékkal, Antalya 1,4 százalékkal és Dublin 0,8 százalékkal.

A legjobb teljesítmény viszonylag kis repterek hozták: Grenoble 527,7 százalékkal, Perugia 203 százalékkal, Kutaisi 122,1 százalékkal, Tirana 108,5 százalékkal, Zadar 91,4 százalékkal, Lodz 48 százalékkal, Oviedo-Asturias 42,3 százalékkal, Funchal 40,1 százalékkal, Pristina 36,0 százalékkal, Santorini 32,5 százalékkal, Bournemouth 28,4 százalékkal, Kerkyra 27,0 százalékkal, Torino 25,3 és Nápoly 24,3 százalékkal növelte forgalmát. (MTI/AIRportal.hu)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.