Kezdőlap Világgazdaság A 2009-es pénzügyi válság óta nem ment tönkre annyi brit cég, mint...
No menu items!

A 2009-es pénzügyi válság óta nem ment tönkre annyi brit cég, mint az idén

A 2009-es globális pénzügyi válság óta nem ment tönkre annyi brit cég, mint az idén – állapítja meg friss összegzésében a brit üzleti és kereskedelmi minisztérium Insolvency Service nevű hivatala. A cégek többsége szerint a csődök számának megugrását a szigorodó hitelpiaci kamatkörnyezet okozza.

A hivatal, amelynek feladata a pénzügyi stresszhelyzetbe került vállalkozások támogatása és a pénzügyi bűncselekmények feltárása, keddi tájékoztatásában közölte: a szeptemberrel zárult három hónapban – vagyis az idei harmadik naptári negyedévben – 6208 vállalat vált fizetésképtelenné Angliában és Walesben, tíz százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az első negyedévben 5820, a második negyedévben 6319 brit cég ment tönkre, vagyis az idei első három negyedévben több mint 18 ezer vállalat jutott fizetési csődhelyzetbe.
Az Insolvency Service kiemeli tájékoztatásában, hogy az idei második és harmadik negyedévben több vállalatot nyilvánítottak hivatalosan fizetésképtelenné, mint a 2009-es globális pénzügyi válságot kísérő recessziós időszak mélypontján.

A hivatal kimutatása szerint 2022 októberének eleje és 2023 szeptemberének vége között tízezer aktív brit üzleti vállalkozás közül 52,4 került fizetésképtelenség miatt indított felszámolási eljárás hatálya alá az előző egy év 46,9/tízezer aránya után.
A vállalatok többsége a meredeken megemelkedett kamatszinteket és a hitelköltségek ebből eredő jelentős emelkedését teszi felelőssé a pénzügyi-gazdálkodási környezet romlásáért.

A Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja – csaknem két évig folyamatosan és agresszív mértékben szigorította monetáris politikáját a 2 százalékos célt többszörösen meghaladó infláció miatt.

A brit központi bank 2021. december 16-án kezdte a szigorítási ciklust az addigi 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és az azóta végrehajtott tizennégy kamatemelés nyomán jelenlegi alapkamata 5,25 százalék; ez 15 éves csúcs.

Legutóbbi, szeptemberi kamatdöntő ülésén azonban – a brit gazdaság teljesítményének gyengülésére utaló adatokra reagálva – a Bank of England monetáris tanácsa a kamatemelési ciklus kezdete óta először nem módosította irányadó kamatát .(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Javította a magyar Raiffeisen-leánybank egyes osztályzatait a Moody’s

A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Hirdetés

Hírek

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,