Kezdőlap Cégvilág A repiadó eltörlése jól jött a Géniusz boroknak
No menu items!

A repiadó eltörlése jól jött a Géniusz boroknak

Karácsonyhoz, szilveszterhez közeledve már látszik, hogy a villányi Géniusz borok értékesítésének jót tett, hogy november 16-tól már az ő boraikat is adómentesen lehet ajándékozni és reprezentációs célból felszolgálni. Somogyi Ferenc a Géniusz borokkal több díjat nyert KVS családi borászat tulajdonosa úgy látja, hogy az intézkedés különösen azoknak a kisebb borászatoknak jelent segítséget, akiknek a minőséghez kötődő beruházások mellett kevesebb forrásuk jut a marketingre.

Az év végi ünnepekhez közeledve már kifejezetten érezhető a forgalom emelkedésén, hogy jót tett az a kormányzati intézkedés, hogy november közepétől a meghatározott oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott, felcímkézett palackokban árusított borászati termékeket már adómentesen lehet ajándékozni és reprezentációs célból felszolgálni.

Somogyi Ferenc a Géniusz márkájú borokat árusító KVS családi borászat tulajdonosa szerint a kisebb hazai borászatok számára azért is különösen nagy segítség a „repiadó” mentesség, mert a minőségi termeléshez, borkészítéshez kapcsolódó legmodernebb eszközök beszerzése olyan jelentős teher, ami mellett nemigen marad forrás a marketingre. Jól látszik ez a Géniusznál is, ahol az elmúlt években több száz milliós befektetéssel modernizálták a termelést, miközben a prémium minőség fenntartása érdekében, a Géniusz márka portfoliójának újredefiniálása mellett az új ültetvények jövőre tervezett telepítése is komoly kiadással jár.

„A borászatban mindig rendkívül hosszú megtérüléssel kell számolni, ami a mostani, inflációs környezetben, a munkaerő költségeinek megnövekedése mellett, hatványozottan igaz. A kisebb borászatok számára az is versenyhátrány, hogy a termékeik nehezen tudnak a boltok és a kiskereskedelmi láncok polcaira kerülni. Ráadásul a kereskedők az átadási árak csökkentését várják el akkor, amikor a borászatoknak éppen az áremelés segíthetne a nyereségesség fenntartásához” – fejti ki a pincészet tulajdonosa.

Aki elmondta: a kihívásokat növeli, hogy miközben a borászatoknak a jövő kihívását a megváltozó éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodás jelenti, az már most égető gond, hogy Magyarországon is idősödik a bort fogyasztók köre és a fiatalokat máig nem sikerült eredményesen megszólítani, ami a fogyasztás további drámai csökkenését vetíti előre.

„Amíg ötven éve még 30-35 liter volt az egy főre eső átlagos magyar borfogyasztás, ma már ennek a felét sem sikerül értékesíteni: a legutóbbi adatok alapján 14-15 literre esett vissza a fogyasztás. Ezért is üdvözlendő, hogy a kormány komoly figyelmet szentel és komoly forrásokat fordít a bormarketingre, miközben a reprezentációs adó mostani eltörlése is komoly lehetőséget jelent azoknak a borászatoknak, akik ezt a lehetőséget jól tudják kihasználni” – elemez Somogyi Ferenc.

A cégvezető, a Géniusz borok értékesítése kapcsán úgy látja, hogy a céges vásárlók felismerték azt,  hogy milyen nagy előnyt jelent számukra az ajándékozásnál az, hogy közvetlenül a termelőktől vásárolva most gyakorlatilag 33,04 százalékkal kevesebbe kerül a bor. Hivatalosan a reprezentációs célokra közvetlenül a borászati üzemengedélyestől, palackozott kiszerelésben vásárolt, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termék.

Somogyi Ferenc szerint a rendelettel a költségvetés, a borászatok és a céges vásárlók is jól járnak, miközben a közvetlen értékesítés lehetősége akár új, hosszútávú vevői kapcsolatok kialakulását is elősegítheti.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.
Hirdetés

Hírek

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...