Kezdőlap Élelmiszeripar Ne pazaroljuk az élelmiszert!
No menu items!

Ne pazaroljuk az élelmiszert!

Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem elmúlt években elért magyarországi eredményeit mutatta be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Berlinben, az Élelmezési és Mezőgazdasági Világfórum élelmiszerpazarlás panelbeszélgetésén.

Az afrikai, ázsiai és európai országok részvételével megszervezett eseményen az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország támogatja az Egyesült Nemzetek élelmiszerhulladékokra vonatkozó Fenntartható Fejlődési Célját, miszerint 2030-ig felére kell csökkenteni a kiskereskedelemben és a fogyasztók szintjén keletkezett élelmiszerhulladékot.

Feldman Zsolt ismertette, az elmúlt hét év alatt Magyarországon 27 százalékkal mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke. Ez az eredmény a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által 2016-ban útjára indított szemléletformálási és élelmiszerhulladék-megelőzési programjának, a Maradék nélkülnek is köszönhető. A magyar kezdeményezés 2023-ban számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között bekerült a három legjobb európai uniós környezetvédelmi program közé. Ezen felül az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére és csökkentésére további intézkedések irányulnak a kereskedelmi szektorban is – tette hozzá.

Kifejtette, az élelmiszerveszteség csökkentése nem csak a háztartásokban és a kiskereskedelemben, hanem a termelési szektorban is kulcsfontosságú. A Vidékfejlesztési Program keretében támogatott zöldség és gyümölcs hűtőházak fejlesztése, a posztharveszt technológiák, valamint a szántóföldi növénytermesztők számára a gabonatárolók-, -tisztítók és –szárítók megvalósítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a rossz tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nem csak a termelőnek hasznos, hanem lényegében hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez.

Az Agrárminisztérium az Európai Unió soros elnöki tisztségének 2024. második felében történő betöltése során is prioritásként kezeli az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. Ebben a folyamatban pedig kiemelt figyelmet szentelünk a tudásátadásra, a tapasztalatcserére, valamint a kutatási együttműködések továbbfejlesztésére – emelte ki az államtitkár.

A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világfórum idén az élelmezési rendszerek jövője és az éhezés jelenségének globális megszüntetéséhez szükséges lépések köré szerveződött. (Agrárminisztérium)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.