Kezdőlap Energia Így maxold ki a pályázatot!
No menu items!

Így maxold ki a pályázatot!


Fotó (forrás: SolarKit)

Elindult a Napenergia Plusz Program előregisztrációk visszaigazolása. Több mint 25.000 magánszemély jelentkezett a 66%-os vissza nem térítendő pályázatra, ebből jól látszik, hogy nagy az érdeklődés. Ez nem csak pályázói szempontból igaz, több mint 600 kivitelező cég regisztrációját fogadták el az indulás óta. A rengeteg ajánlat között ügyfélként könnyen elveszhetünk. Ebben a cikkben elmondjuk, mire kell igazán figyelni, amikor napelemes rendszert és kivitelezőt választunk.

Jobban megéri az önfogyasztás

Az eddig megszokott inverterek többsége csak szimmetrikus energialeadásra volt képes, ami a 2024 előtt érvényes éves szaldó elszámolásban nem jelentett problémát, mivel szinte teljesen mindegy volt, hogy mennyi áramot táplálunk vissza a hálózatra.

Azonban az újonnan bevezetett bruttó elszámolásban ez megváltozott:a hálózatból vételezett áramért kb. 38 Ft-ot fizetünk kilowattóránként, viszont az általunk megtermelt és hálózatba visszatáplált áramért már csak kb. 5 Ft-ot fizet nekünk a szolgáltató. Tehát gyakorlatilag 8-szor annyiért vesszük meg ugyanazt az áramot, mint amit visszaszolgáltatunk a hálózatba a napelemes termelésünkből. Ezért akkor járunk a legjobban, ha a rendszerünk termelését helyben el is fogyasztjuk.

Az aszimmetria a megoldás

Az aszimmetrikus inverter használata nagy előnyt jelenthet az energiafelhasználás hatékonyabb kezelése szempontjából. Vegyük példának egy háztartás energiaszükségletét és egy hagyományos, szimmetrikus inverterrel ellátott napelemes rendszer működését. Ha a háztartás különböző részein eltérő fogyasztások vannak, mondjuk a konyhában magasabb az energiaigény a sütő miatt, míg a nappaliban és a hálószobákban kisebb az áramfelvétel, akkor a szimmetrikus inverter esetén nem tudjuk hatékonyan kihasználni a napelemek termelését, ezért vissza kell táplálnunk a hálózatba. Így végül a szolgáltatónak kell fizetnünk a fel nem használt energiáért.

Az aszimmetrikus inverter ezzel szemben képes kezelni a különböző fogyasztási mintákat, így minimalizálja vagy akár teljesen kiküszöböli a visszatáplálást, és csak azt az energiát használja fel, amit a napelemek éppen termelnek.

Keress gyakorlott kivitelezőt!

Természetesen nagyon fontos, hogy műszakilag megfelelő, hosszú távon jól működő rendszert válasszunk. Ezt tükrözik a pályázatos csomagajánlataink is, ahol sikerült kimaxolni a rendszerösszetevőket, minőség és ár-érték arány szempontból is. Több nagy gyártónak a hivatalos disztribútorai vagyunk, és elnyertük a Huawei Gold Partner elismerést. Többször jártunk Kínában Deye és Tongwei gyárlátogatáson, elképesztő minőségellenőrzés mellett folyik a gyártás.  Többek között ezért döntöttünk úgy, hogy ezekkel a termékekkel ajánljuk a pályázatos csomagokat is, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő rendszert” – árulta el Tóth Marcell, a Solar Kit Hungary Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a Solar Kit-nél több nagyteljesítményű akkumulátoros rendszert építettek már kis-, közép-, és nagyvállalatoknak, majd az ezekkel járó tapasztalatból finomították termékválasztékukat és kivitelezési technikájukat. Egy kisebb kivitelezőnek valószínűleg csak pár darab energiatárolós rendszerrel van tapasztalata, ami egy több mint tíz évre tervezett rendszer esetén hátrányt jelenthet.

Ezekre a műszaki szempontokra figyelj

A pályázat rendszerkövetelményei adottak, ez azonban nem mindig jelenti azt, hogy a maximálisan elérhető ár-érték arányt kapjuk a pénzünkért. Ezek azok a szempontok, amelyekre nem árt figyelni:

Inverter teljesítménye

A pályázati kiírás minimum 4, maximum 5 kW teljesítményű invertert engedélyez. A nagyobb teljesítményű inverter jobb döntés, hiszen ha pár év múlva új klímát vagy elektromos autót vásárolunk, mindenképpen előnyös lesz, hogy előre terveztünk. A fázisaszimmetria képességnél az is szerepet játszik, hogy e az inverter a max. teljesítményének hány %-át képes egy fázison egyszerre leadni. Már van olyan márka, amely eléri a 100%-ot is.

Akkumulátor kapacitása

Az akkumulátor kapacitása minimum 7,5 kWh, maximum 10,2 kWh lehet. Az ajánlatokat böngészve több cégnél látható, hogy az olcsóbb csomagokat 7,5-8 kWh kapacitású tárolóval ajánlják. Mindig úgy válasszunk csomagot, hogy a pályázati kiírásban elvárt maximumhoz minél közelebbi legyen az akkumulátor kapacitás, ezzel hosszú távon jobban járunk. Emellett az inverter és az akkumulátor azonos márkajelzése megbízhatóbb működést garantálhat.

Napelem panelek összteljesítménye

A napelem panelek összteljesítménye egy jól tervezett rendszernél meghaladja az inverter maximális teljesítményét. Ezzel biztosítható, hogy még kissé felhős időben is, amikor kevesebbet termelnek a napelemek, a rendszerünk meg tudja termelni a nekünk szükséges árammennyiséget. 4 kW-os inverter esetén 4,8 kW napelemet, 5 kW-os inverter esetén 6 kW napelemet enged maximum a pályázat. Tehát érdemes tisztázni a kivitelezővel, hogy milyen teljesítményű és hány darab panellel adja a rendszert.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás