Kezdőlap Tőzsde Iránykeresés, kis emelkedés valószínűsíthető a keddi kereskedésben
No menu items!

Iránykeresés, kis emelkedés valószínűsíthető a keddi kereskedésben

Iránykeresés, kis emelkedés valószínűsíthető kedden a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

A BÉT részvényindexe, a BUX hétfőn 219,41 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 64 763,57 ponton zárt.
Árokszállási Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: hétfőn alulteljesítő volt a hazai tőzsde, az OTP húzta lefelé a BUX indexet. Kedd reggel az európai piacokon a határidős indexek vegyes képet mutatnak, ugyanakkor Ázsiában emelkedés látható – fűzte hozzá.

Az OTP-ben a hétfői esést követően továbbra is 16 621 forintnál jelent támaszt a 30 napos mozgóátlag, míg 17 ezer forintnál, majd 17 270 forintnál találhatók fontosabb ellenállási szintek. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,95 százalékkal 16 690 forintra csökkent hétfőn, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Mol esetében 2885 forintnál támasz, míg 2940 forintnál ellenállási szint látható az elemző szerint. Hétfőn a Mol árfolyama nem változott, 2900 forint maradt, forgalma 763,3 millió forint volt.

Az elemző jelezte: a Richter továbbra is a január eleje óta látható emelkedő trendben van. A gyógyszerpapír árfolyamában 9585 forintnál látható támasz, míg 9855 forintnál, majd 9 950 forintnál ellenállás. A Richter-papírok árfolyama hétfőn 35 forinttal, 0,36 százalékkal 9800 forintra esett, a részvények forgalma 517,3 millió forintot ért el.

A Magyar Telekom hétfőn a 774 forintos szint felett zárt. Lefelé e szint alatt 758 forintnál adódik támasz, felfelé 800 forint körül látható ellenállási szint. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,57 százalékkal 777 forintra nőtt, forgalma 380,5 millió forint volt hétfőn.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Hirdetés

Hírek

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...