Hirdetés
Kezdőlap Energia Váratlanul érte a Molt? - 37 százalékkal csökkent eredmények
No menu items!

Váratlanul érte a Molt? – 37 százalékkal csökkent eredmények

A geopolitikai feszültségek, a hektikus iparági és makrokörnyezet, illetve a kiszámíthatatlan adópolitika és kormányzati elvonások miatt a Mol-csoport adózás előtti eredménye 1,936 milliárd dollár (691,4 milliárd forint) lett 2023-ban, 37 százalékkal csökkent az előző évi eredményhez képest – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A vállalatcsoport 3,1 milliárd dollár (1098,4 milliárd forint) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, ami 34 százalékos csökkenés 2022-höz képest, de a nehéz külső körülmények ellenére mutatott erős belső teljesítménynek köszönhetően meghaladja a 2,8 milliárd dolláros éves iránymutatást – közölték.

A Mol 2024-ben 1,6 milliárd dollár körüli adózás előtti eredményt és 3 milliárd dollár körüli EBITDA-t vár. A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki az eredményeket kommentálva kiemelte: a rendkívüli és nehéz külső körülmények hatására csökkent az adózás előtti eredmény 2023-ban.

“Ez nem is meglepetés, mert egy geopolitikai, makrogazdasági és iparági feszültségekkel teli évet zárunk, amelyben a szabályozási és az adópolitikai környezet további jelentős nyomást gyakorolt ránk” – fogalmazott.

Az elnök-vezérigazgató szerint ennek ellenére erős évet tudhatnak a hátunk mögött, a várakozásokat meghaladó belső teljesítményt értek el. Hernádi Zsolt úgy értékelte, hogy a Mol-csoport kiemelkedő operációs és költséghatékonysága, illetve megfontolt beruházási politikája képes volt ellensúlyozni a külső környezet hatásait. Hangsúlyozta, hogy a hulladékgazdálkodás hozzáadása a portfólióhoz tovább erősítette az integrált üzleti modellt, megfelelő alapot és lendületet biztosít a növekedéshez és fejlődéshez.

“Tovább haladunk előre az okos átállás útján, amelynek során egyszerre járulunk hozzá a fenntarthatósághoz és a versenyképességhez. Ígéretes zöld beruházási projektjeink mellett aktívan fejlesztjük régiónk iparát és erősítjük Közép- és Kelet-Európa energiaszuverenitását” – fejtette ki az elnök-vezérigazgató.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág 1,328 milliárd dollár tisztított EBITDA-t ért el tavaly, ami 41 százalékos csökkenés 2022-höz képest. Ezt a normalizálódó finomítói marzsok és a petrolkémiai környezet gyengesége okozta, amelyet rendkívüli, a magasabb kibocsátási és értékesítési volumen által csak részben ellensúlyozható mértékű adóterhek is sújtottak – jelezte a Mol.

A kutatás és termelés (upstream) üzletág egész éves EBITDA-ja 953 millió dollár lett 2023-ban, 57 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva az alacsonyabb szénhidrogénárak A termelési mutatók ugyanakkor meghaladták az előrejelzéseket.

A fogyasztói szolgáltatások EBITDA-ja 695 millió dollárra nőtt tavaly az előző évi 320,3 millió dollárról.

A hulladékgazdálkodás 2023 júliusában kezdte meg működését MOHU néven, a terület EBITDA-ja 37 millió dollárt tett ki tavaly.
A gázszegmens 265 millió dolláros EBITDA-t ért el 2023-ban, ami 62 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a növekedést a határkeresztező kapacitások iránti, jelentősen emelkedő kereslet segítette.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 2942 forinton zárt csütörtökön. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3190, a legalacsonyabb 2354 forint volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...