Kezdőlap Menedzser-Kihívások Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnök: a forró témákat ki kell tárgyalni

Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnök: a forró témákat ki kell tárgyalni

Miközben a Covid járvány a gazdaság minden szereplőjét próbára tette, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKIK) az alkalmazkodás mellett új stratégiák kialakítására és a tagok közötti kapcsolatok erősítésére helyezte a hangsúlyt. Ennek folytatásaként olyan új programok születtek, amelyek még tovább segítik a magyar-francia üzleti kapcsolatok bővítését – mondta el Károlyi László az MFKIK 2023-ban, második ciklusra megválasztott elnöke.

„Különleges időszakban, 2020 tavaszán vettem át a kamara elnökségét: akkor, amikor a járvány miatti lezárások a személyes jelenléttel zajló eseményeket is lehetetlenné tették. Ez gyökeresen új helyzetet teremtett, hiszen a kamara lényege éppen a találkozás a kapcsolatépítés és az egymás közötti információcsere. Ráadásul az MFKIK mindenféle állami támogatás nélkül, tisztán a tagok hozzájárulásából tartja fenn magát, akik különösen a járvány példanélküli időszakában, a szokottnál is jobban várták a stratégiaalkotáshoz nélkülözhetetlen, megalapozott információkat” – elemez Károlyi László.

Innovatív megoldások stratégiai partnerséggel

Elmondása szerint a kamara gyorsan és sikeresen alkalmazkodott a megváltozott helyzethez: innovatív megoldásokkal, közte a megszokott események digitális és személyes jelenléten alapuló hibrid formáinak megteremtésével.

Frissen megválasztott elnökként Károlyi László azt is fontosnak tartotta, hogy a kamara, a Magyarországon működő francia cégek tevékenységének támogatása mellett, új elemként, a franciaországi megjelenést tervező, vagy már ott működő magyar vállalatok külpiaci sikerének előmozdítására is nagy hangsúlyt fektessen. Ezt szolgálja az a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökséggel kialakított stratégiai partnerség, amelynek első lépéseként 2020 szeptemberében került sor az első Magyar-Francia Üzleti Fórumra, ahol 65 vállalat vett részt. Ezt követték az olyan népszerű, közös rendezvények, mint a „Hogyan értékesítsünk sikeresen Franciaországba”, ahol több mint 50 magyar vállalat ismerhette meg a franciaországi piacra lépés létfontosságú elemeit, valamint a 2022 júniusában megrendezett második Magyar-Francia Üzleti Fórum, ahol egy év alatt megduplázódott, 118-ra nőtt a résztvevő cégek száma. Az együttműködés sikerét jelzi, hogy 2023. decemberében a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség további 3 évre megújította 2020-ban kötött megállapodást.

Az MFKIK hazai és franciaországi elismertségét igazolva pedig 2023 végén, a francia nemzetközi befektetésekért felelős Business France – amely különleges hangsúlyt helyez a magánszektorral való együttműködésre – 2028 végéig megújította együttműködését a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamarával, megbízva azt, az általa képviselt Team France Export helyi képviseletével.

A forró téma sem lehet tabu

A Covid után, a pandémia alatt megszerzett rugalmasságot megtartva folytatta tevékenységét a kamara, amely 2023-ban is többféle esemény megszervezésével segítette tagjai munkáját.

„2023 a tagjaink visszajelzése alapján is minden szempontból sikeres év volt a kamara életében. Ezt mutatja, hogy nem csak megőrizni, hanem növelni is tudtuk a mára 234-ra növekedett taglétszámot. Jó hír, hogy azóta is újabb francia és főként magyar cégek csatlakoznak a kamarához. Ebben komoly szerepe van az olyan új innovatív rendezvényeknek, mint amilyen a gazdaság aktuális forró kérdéseire gyakorlati megoldást kereső HOT TOPIC (forró témák) programsorozatunk. Ahol például a home office, vagy az euro forint árfolyam témájában a meghívott politikai és gazdasági elemzők, illetve az üzleti életben gyakorlott menedzserek véleményét ütköztetve igyekszünk elősegíteni a tagjaink sikeres üzleti stratégiaalkotását”- magyarázza Károlyi László, akit az MFKIK elnöksége és tagjai tavaly, ellenszavazat nélkül erősítettek meg újabb három évre az elnöki tisztségében.

A kamara elnöke örömmel beszélt arról is, hogy az MFKIK 2023-as, emblematikus eseményén, a hagyományos évzáró gálán, a magyar köztársasági elnököt is köszönthették. A kamara 2024 januári évindítóüzleti ebédjén pedig az előző év után, ismét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tartott előadást. A hatalmas érdeklődés mellet zajló rendezvény különlegességét növelte, hogy az MFKIK tagjai mellett a társkamarák Belgabiz, a Joint Venture Szövetség, a Swedish Chamber és a Swisscham üzleti közössége is részt vett.

Beszédében akkor a nemzetgazdasági miniszter a példaértékű magyar és francia gazdasági együttműködésre kitérve elmondta, hogy Franciaország, Magyarország ötödik legnagyobb befektetője: a százmilliárd eurót kitevő külföldi működőtőke-állomány mintegy 6 százalékát francia vállalatok adják. A Magyarországon működő 425 francia cég 41 ezer család megélhetését biztosítja, árbevételük meghaladja a 3700 milliárd forintot. Mindezzel párhuzamosan a magyar–francia külkereskedelmi kapcsolatok is virágoznak, Franciaország hazánk tizedik legnagyobb külkereskedelmi partnere, a kereskedelmi forgalom értéke eléri a tízmilliárd eurót.

Fókuszban a francia befektetések ösztönzése

Miközben a kamara – ma már szerencsére csak a földrajzi távolságok áthidalását célozva -, továbbra is folytatja a tagok fizikai és digitális jelenlétén alapuló úgynevezett figital – ahol a fizikai jelenlét kiváltható virtuális csatlakozással – események szervezését, az ukrajnai háború és a magyar gazdaság lassulása a HOT TOPIC rendezvényeknek is bőven szolgáltat témát.

„Mivel a mai világban rendkívül gyors döntéseket kell hozniuk a menedzsereknek, kulcsfontosságúvá vált a tagok közötti információáramlás optimalizálása, valamint a törvényalkotók és a döntéshozók felé történő hatékonyabb kommunikáció. Ezt szolgálja, hogy elsőként az egészség és a gyógyszeriparhoz, illetve az elektromos iparhoz kapcsolódva, a témában érdekelt tagvállalatainkat összefogva, iparági képviselőcsoportokat hoztunk létre. A kamara emellett számos üzleti klubot is működtet, amelyek célzottan a különböző üzleti szegmensekre összpontosítva szolgálják a tagvállalataink sokszínű igényeit. Ilyen például a HR Klub, a Marketing Kommunikációs Klub, valamint az Ipari Klub, amelyek mindegyike az adott területen tevékenykedő vállalkozások szakmai fejlődését és kapcsolatépítését támogatja. Tagjaink változatos profiljára reflektálva az Ipari Klubon belül két külön csoport is működik: az egyik csoport a nagyvállalatokra összpontosít, míg a másik kifejezetten a kis- és középvállalkozásokat (KKV-kat) célozza meg, beleértve az egyéni vállalkozásokat és a néhány fős cégeket is.”

A társszervekkel való együttműködés jegyében az MFKIK is csatlakozott ahhoz az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) által elindított és több vegyes kamara által aláírt kezdeményezéshez, amely az egészségügy helyzetének javítása érdekében írt nyílt levelet a Pintér Sándor belügyminiszternek. Ehhez kötődően pedig egy szűkkörű találkozón is lehetőség nyílt a felvetett témák megtárgyalására a miniszterrel. Emellett a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére közvetlen kormányzati kapcsolat is nyílt azzal, hogy több tagvállalatuk vezetője személyesen konzultálhatott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel.

Az ilyen alkalmak azért is rendkívül fontosak, mert miközben Magyarországon jelentős mértékben felerősödött a távol-keleti beruházók aktivitása, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara különös hangsúlyt fektet arra, hogy a kommunikáció révén is erősítse a Magyarországon tevékenykedő francia vállalatok pozícióját. A cél az, hogy a kormányzat felismerje: miközben az új betelepedők jelentős kedvezményeket élveznek, a már itt lévő külföldi vállalatok támogatása, ösztönzése is fontos lenne azért, hogy azok bővíthessék magyarországi tevékenységüket. Ez a támogatás pénzügyi ösztönzéseket is magában foglalhat, de a hangsúly egy szélesebb spektrumon, a hazai és a külföldi vállalkozások beruházási kedvét újraélesztő, ösztönző környezet megteremtése lenne. Amihez a versenyképes, jól képzett munkaerő megteremtése és ehhez a szakképzés fejlesztése éppúgy kulcsfontosságú, mint az a jogi és szabályozási kiszámíthatóság, amely nélkülözhetetlen a hosszútávú tervezéshez.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját

Nacsa Lőrinc: Magyarok a Kárpát-medencében – rajzpályázat középiskolásoknak

Magyarok a kárpát-medencében címmel rajzpályázat indult a magyarországi és a külhoni középiskolások számára

Szenvedélyes spanyol autójubileum

Fotó:Cupraofficial.com 1950 május 9-én Spanyolország mozgásba lendült – megszületett a...

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.
Hirdetés

Hírek

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.