Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság PWC üzleti csúcs Debrecenben
No menu items!

PWC üzleti csúcs Debrecenben

Debrecen legnagyobb üzleti csúcstalálkozóját szervezi meg a PwC április 9-én a Kelet-magyarországi régió közép- és nagyvállalati szereplői számára. Az eseményen két kiválósági díjat osztanak ki olyan cégvezetőknek, akik kiemelkedő eredményekkel járultak hozzá a térség gazdasági fejlődéséhez.

A „Business Forum 2024” című rendezvény hagyományteremtő céllal jön létre. Minden év tavaszán aktuális üzleti kérdések lesznek terítéken, a résztvevőket a régióban működő hazai tulajdonú, valamint nemzetközi vállalatok vezetői, tulajdonosai és meghívott előadók alkotják majd. Az esemény egyedülálló lehetőséget kínál az üzleti élet képviselőinek az egymástól való tanulásra, valamint a szinergiák építésére.

A rendezvény délutáni workshopjai a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Hajdú-Bihar vármegyei szervezetével (VOSZ) együttműködésben jönnek létre.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a PwC Magyarország március 19-i közös sajtóeseményén Papp László, Debrecen város polgármestere arról az új megközelítésről beszélt, amit Debrecen városa 2015-ben indított el: ez egyrészt egy strukturált ipar és gazdaságfejlesztési stratégia megvalósítására, másrészt átfogó befektetés-ösztönzési tevékenységekre épül. Kelet-Európai viszonylatban a legnagyobb ipari park fejlesztése és ipari park infrastruktúra kialakítása kezdődött a városban. Ebbe a dinamikusan fejlődő ökoszisztémába csatlakozott tavaly év végén a PwC, mely az irodanyitását követően már számos üzleti eseményt szervezett Debrecenben, megszólítva ezzel hazai tulajdonú és nemzetközi közép- és nagyvállalatokat egyaránt.

„Debrecen globális szereplővé nőtte ki magát és egy perspektivikus növekedés elé néz. Nagyon fontos ezért, hogy értékeljük az elmúlt tíz évet, és ne csak a fejlődésre, hanem a kihívásokra is találjunk válaszokat, illetve emeljük ki azokat, akik fontos szereplői voltak a térség gazdasági fejlődésének. Remélem, hogy ez a fórum egy olyan találkozó lesz a jövőben, ami folyamatosan naprakészen tart minket az üzleti és a gazdasági életben.” – hangsúlyozta Papp László.

„A konferencia önmagában kiemelt figyelmet irányít a régióra egy globális nagyvállalat részéről, és ez a hagyományteremtő jelleggel útjára indított csúcstalálkozó már az első alkalommal leteszi névjegyét a helyi gazdasági szereplők asztalára. Találkozási pont lesz a lokális gazdaság és a helyi regionális gazdaság szereplői, valamint a Debrecenbe és környékére települt multinacionális vállalatok vezetői számára, és általa lokálisan és globálisan is képesek leszünk a folyamatokat modellezni, rájuk tekinteni és azokat jobban megérteni.” – tette hozzá a polgármester.

Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója elmondta: „November 14. óta – ekkor érkezett meg a PwC Debrecenbe – több fontos helyi rendezvényen vagyunk túl és ezt megkoronázandó, ahogy polgármester úr is említette, szeretnénk minden tavasszal a régió üzleti életének színe-javát felvonultatni a városban, hogy az üzleti világ szereplői tanulhassanak egymástól akár nemzetközi, akár hazai vállalatról van szó. Fontos, hogy a bizalom és a minőség alapelvei mentén segítsük a már működő és az újonnan megérkező gazdasági szereplők felkészülését a folyamatosan változó környezetre. Jelenlétünkkel elősegítjük a párbeszédet az üzleti élet és az oktatás között, támogatjuk a nők üzleti életben betöltött szerepét és hozzájárulunk a hátrányos helyzetű csoportok érvényesüléséhez.”

A cégvezető a térség üzleti és gazdasági potenciálját ecsetelve utalt a PwC 13. Magyarországi Vezérigazgató Felmérésére, melyben 31 Kelet-magyarországi vállalatvezető is részt vett (a válaszadók 10%-a). A kutatás régiós eredményeit az áprilisi eseményen ismertetik majd.

Lőcsei Tamás a mai sajtótájékoztatón bemutatta azt a régióra alapított két díjat is – „Üzleti Életért Kiválóság Díj 2024”, valamint „A Jövő Vállalata Kiválóság Díj 2024” -, melyeket az üzleti fórumon fognak átadni.

„Azt gondolom, hogy Debrecen gazdasága olyan mértékben növekszik, olyan mértékben változik és olyan mértékben lesz meghatározója az ország gazdaságának, hogy ezekre az elismerésekre különösen nagy szükség van, főleg ilyen változó gazdasági környezetben.” – reflektált a díjak bejelentésére Debrecen polgármestere.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás