Kezdőlap Zöld üzlet Kihívás elé állítja a cégeket az EU-s karboncsökkentés egy felmérés szerint
No menu items!

Kihívás elé állítja a cégeket az EU-s karboncsökkentés egy felmérés szerint

Fotó: karbonlábnyom cf.

A fenntarthatóságot továbbra is fontosnak gondolják a cégvezetők, mégis egyre többen tartanak attól, hogy az EU karboncsökkentési irányzata nehézségeket okozhat – közölte a K&H szerdán a MTI-vel.

Fenntarthatósági felmérésük szerint a környezeti szempontok megítélése csaknem egyöntetű, hiszen a cégvezetők 98 százaléka egyetért azzal, hogy a fenntartható működést nem lehet csak a költségek szempontjából értékelni, és 93 százalék gondolja, hogy bármelyik vállalat hozzá tud járulni a fenntarthatósági törekvésekhez. Ugyancsak meghaladja a 90 százalékot azok aránya, akik kezdeményezték a cégüknél a szelektív hulladékgyűjtést, illetve csökkentik vagy csökkentették a papírfelhasználást. A hőszigetelés kevésbé általános, de 50 százalékot meghaladó cél a vállalatok körében, a környezetkímélő járművek használata viszont ettől elmarad, a fogyasztásukon belül a zöld energia aránya pedig alig éri el az 1 százalékot – írták.

A közlemény szerint fenntarthatósági stratégiával mindössze a cégek 14 százaléka rendelkezik, és csak 12 százalék készít rendszeresen fenntarthatósági jelentést. A korábbi felmérésben még 37 százalék vette figyelembe a beszállítók kiválasztásánál a fenntarthatósági szempontokat, az idei első fél évben viszont csak 31 százalék, ami arra utal, hogy az aktuális pénzügyi helyzettől és a gazdasági kilátásoktól jelentős mértékben függ a vállalatok zöld elkötelezettsége – tették hozzá.

A K&H a cégvezetői visszajelzések alapján úgy látja, hogy a fenntarthatóság elfogadottsága továbbra is magas, de a cégek, főképp a kisebbek valamelyest visszafogták az erőfeszítéseiket ezen a téren. A beszállítói láncok fenntarthatósági szempontú átvilágításáról szóló törvény miatt viszont a nagyobb vállalatok meg fogják követelni beszállítóiktól a fenntarthatósági jelentést, így felülről lefelé haladva várhatóan az egész gazdaságot áthatja majd az új szabályrendszer – tették hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás