Kezdőlap Közlekedés Vitályos Eszter: A légi járatok késésének több oka van
No menu items!

Vitályos Eszter: A légi járatok késésének több oka van

Illusztráció: Bigstock

A kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, hogy megengedhetetlen, hogy a repülőtereken az információhiány miatt kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat.

Vitályos Eszter hozzátette: nem kapnak megfelelő tájékoztatást azok, akiknek a járata késik vagy azt törölték. Az információhiány és a repülőtéren felmerülő körülmények késztették arra a kormányt, hogy beavatkozásokat kérjen.

Elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök utasította Nagy Márton gazdasági minisztert arra, hogy vegye fel a kapcsolatot a Budapest Airport és a Hungarocontrol Zrt.-vel. A Budapest Airport már gondoskodó helyeket, care zone-okat hozott létre, ahol komfortosabb körülmények, magasabb támlájú székek, fekvőhelyek, ivóvíz, raktár várja a várakozó utasokat, és bébiételekkel, törlőkendővel a kisgyerekesekre is gondolnak.

Az utasok információhiánya abból is adódik, hogy akik a földi kiszolgálásban részt vesznek, nem a légitársaságok alkalmazottai, ezért nem akarják a felelősséget vállalni a késésekért. A miniszterelnök és a gazdasági miniszter azt kérte, ne forduljon elő, hogy magyar családok órákig állnak, és nem foglalkozik velük senki.

Beszélt arról is, hogy a légi járatok késésének több oka van: nyáron sűrűbbek a járatok, forgalmasabb a légtér, amelynek az orosz-ukrán háború is befolyásolja a forgalmát. Sok a járatkésés és -törlés Európa-szerte.

Vitályos Eszter igennel válaszolt arra a kérdésre, elvárható-e a légitársaságoktól, hogy tartsák a menetrendet, más esetben fizessenek kártérítést az utasoknak. Jelezte, több fogyasztóvédelmi eljárás van folyamatban légitársaságokkal szemben.

Hangsúlyozta, a KSH minden pénteken közzéteszi a régiós átlagárakat, ehhez kell igazítaniuk az itthoni árakat a kereskedőknek. Volt februárban és áprilisban egy beszélgetés a Mollal és kereskedőkkel, most azt látják, hogy néhány forinttal magasabbak az árak – jelezte a kormányszóvivő.

Ha már volt megegyezés, és a kereskedők heteken keresztül hozzá tudták igazítani az itthoni árakat a régiós átlagárhoz, akkor kell lennie megoldásnak anélkül, hogy a kormánynak be kelljen avatkoznia – jelentette ki.

Azt mondta, nem az adótartalom miatt magasak az üzemanyagárak, “sokkal inkább az árrésben, a kereskedők ügyeskedésében kell keresni az okokat”.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő