Hirdetés
Kezdőlap Turizmus 2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének
No menu items!

2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének

Velence
Fotó: Bódi Ági

Több mint 485 ezren fizettek eddig a belépésért Velence városába, a fizetős rendszer 2,25 millió eurót hozott április 25-i bevezetése óta – hangzott el a Velencében tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Április 25-től minden hétvégén és ünnepnapon fejenként öt eurót kell fizetni a belépésért Velencébe reggel fél kilenc és délután négy között, kivéve a tizennégy év alattiakat, Velence és Veneto régió lakosait, a szállodafoglalással bíró látogatókat és néhány más kategóriába tartozót. A rendszer bevezetésére három millió eurót költöttek. A Luigi Brugnaro polgármester sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozott számok szerint a fizetős napokon átlagban több mint 16 ezer turista érkezett, a legtöbben szombatonként.

A napidíj mellett a Velencébe érkezőknek regisztrálniuk is kell magukat az erre fenntartott internetes portálon, a regisztrációk száma több mint 3,6 millió volt.

Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos úgy vélte: a fizetésmentességet élvezők magas száma bizonyítja, hogy a városban sokkal többen laknak állandó jelleggel, mint a hivatalosan bejelentett 49 ezer.

A regisztrációkból kiderült, hogy tizenhatezer egyetemista jár Velencébe, és mintegy felük a városban is lakik. Csaknem hatezer azoknak a száma, akiknek nincsen ugyan állandó lakhelyük, de ingatlanjuk van a városban. A vizsgált huszonkilenc nap alatt kétezerhatszázan kaptak ingyenes belépést, mivel Velencében élők rokonaiként tüntették fel magukat.

A kísérleti fizetős belépési rendszer tovább folytatódik, és még néhány évig eltarthat – hangoztatta Venturini.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a napidíjat egyelőre nem emelik fel. Öt euró helyett azonban tíz eurót fizettetnének azokkal, akik az utolsó pillanatban regisztrálnak és fizetik ki a belépést.

A fizetős rendszerrel Velence a várost elárasztó tömegturizmust akarja szabályozni, bár mostanáig nem szabtak felső létszámot a belépésekben.

Pénteken vette kezdetét a város egyik legnagyobb egyházi ünnepe, amelyet a Megváltónak szentelnek. A Giudecca-szigetén található, a Megváltónak szentelt templomhoz több mint háromszáznegyven méteres pontonhídat építettek. Szombaton Velence lakosai hajós felvonulással töltik a napot, majd este tűzijáték ragyogja be a város egét. A látogatóknak pénteken, szombaton és vasárnap is belépőjegyet kell fizetniük.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás