Kezdőlap Autóipar Bemutatták a legújabb Iveco modelleket Miskolcon
No menu items!

Bemutatták a legújabb Iveco modelleket Miskolcon

Fotó: IVECO

Az Iveco Miskolcon mutatta be először teljesen megújult haszongépjármű-palettáját, amely járművek a személyautók kényelmével és tudásával veszik fel a versenyt. Az esemény azonban nem csak a járművek újdonságaira hívta fel a figyelmet, hanem hivatalosan megnyitották a régió egyik legkomplexebb létesítményét is, amely a járművek és sofőrjeik számára egyaránt biztosít feltöltődést és professzionális kiszolgálást.

Az érdeklődők a bemutatón mindent megtudhattak az Iveco legújabb modelljeiről, amelyek megalkotásakor a mérnökök nagy hangsúlyt fektettek a vezetőközpontú tervezésre. Az új járművek immár nemcsak a haszongépjárművek hagyományos előnyeit kínálják, hanem a személyautók kényelmével és technológiai tudásával is versenyeznek. Ez különösen fontos a hosszú utakat bejáró sofőrök számára, akik számára a technológiai újítások jobb vezetési élményt és nagyobb biztonságot és kényelmet biztosítanak.

„A sofőrök és a gyalogosok védelmére különösen nagy figyelmet fordítottunk, de a vezérlőgombokon és a kijelzőkön is jelentős fejlesztések történtek. Minden járművet kamerarendszerrel szereltünk fel, amelyek folyamatosan figyelik a környezetet, emellett a személyre szabható, nagy és átlátható kijelzők, valamint a fejlett holttérfigyelő rendszer is komoly segítséget nyújt a sofőröknek a biztonságos manőverezéshez. A kijelzők a tükörbe és a műszerfalba beépítve jelenítik meg az információkat, így a járművezetők mindig tisztán látják a környezetüket.”– mondta Emilio Parato, az Iveco kelet-európai igazgatója. 

A sofőrök kényelmét is számos fejlesztés biztosítja. A járműhasználatot támogató applikáció, az ergonomikus kapcsolók, és a kézre eső gombok mind-mind garantálják a kényelmes vezetést. De a rendezvényre kilátogatók nemcsak az új járművekkel ismerkedhettek meg, hanem elsőként tekinthették meg a régió legújabb és legmodernebb Iveco létesítményét is, amely egyedülálló módon szolgálja ki a járművek és a sofőrök igényeit.

Óriási öröm számunkra, hogy megvalósíthattuk ezt a csarnokot, amely egy valódi autós paradicsom,” – emelte ki a megnyitón Turóczi Attila, a Truck n’ Fleet Kft. ügyvezető igazgatója. „Itt minden megtalálható egy helyen: szerviz, szalon, vizsgasor, busz- és kamionmosó. De ami igazán különlegessé teszi, az a sokoldalúsága. Nemcsak a hagyományos belső égésű motorral szerelt járműveket tudjuk szervizelni, hanem CNG- és LNG-meghajtású autókat, hibrideket, elektromos járműveket, sőt, még a hidrogénautókat is! Igazán büszkék vagyunk arra, hogy bármilyen jármű begurulhat ide, legyen az quad, teherautó, vagy akár mezőgazdasági gép.”

Ez a csarnok tehát nem csupán egy szerviz, hanem egy olyan központ, ahol a legmodernebb technológia és a legkülönbözőbb járművek találkoznak egy tető alatt. Az épület, amely otthont ad ezeknek az innovatív funkcióknak, maga is igazi technológiai remekmű, hiszen az okos otthonok világát idéző megoldásokkal szerelték fel. A zsaluziák automatikusan reagálnak az időjárás változásaira: napsütés esetén behúzódnak, borús időben pedig önállóan kinyílnak. A belső fűtés és hűtés rendszere is folyamatosan alkalmazkodik a külső körülményekhez, sőt, még azt is figyeli, hol tartózkodnak éppen a munkatársak, és ott biztosítja a friss levegő áramlását. A környezettudatosság jegyében pedig a busz- és kamionmosóban szűrt esővizet használnak. Mindezek a megoldások egyetlen célt szolgálnak: hogy az épület környezetbarát legyen, miközben a modern technológia minden előnyét kihasználja.

„Ez a beruházás nem csupán a régió számára kiemelkedő, hanem cégünk életében is mérföldkő,” – hangsúlyozta Soós Tibor, a Zenit-Auto Rent Kft. ügyvezetője. „Flottakezelőként mindig is az volt az álmunk, hogy a szervizelést házon belül oldhassuk meg, és ennek az eredménye ez a csarnok. Ez a létesítmény a mi komplex gondolkodásmódunkat is tükrözi, hiszen nem csupán a járművekre, hanem az emberekre is figyeltünk. Az új csarnok nem csak a szervizelési és karbantartási funkciókat foglalja magába, hanem a sofőrök és a dolgozók kényelméről is gondoskodik.” Az ügyvezető kiemelte: „Három sofőrpihenőt alakítottunk ki az épületben, emellett két lakást is létrehoztunk, hogy a szervizes kollégáinknak kényelmes szállást biztosíthassunk.”

A szolgáltatások sora pedig ezzel nem ér véget Miskolc legújabb létesítményében, hiszen rövidesen a pótkocsik szervizelését és biztosítási ügyintézést is felveszik a portfólióik közé.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.