Kezdőlap Turizmus Árvízi védekezés a Dunához közel eső budapesti fürdőkben
No menu items!

Árvízi védekezés a Dunához közel eső budapesti fürdőkben

A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti. Ezért társaságunk Budapest Főváros vezetésével és fővárosi intézmények közreműködésével megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére. Az árvízvédelmi munkálatok szerdáig megtörténnek. A Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig.

Az árvízi védekezésben a legtöbb feladat a margitszigeti Palatinus fürdő területén jelentkezik.

Munkatársaink már a hétvégén megkezdték a fürdő eszközeinek áthelyezését az alagsori és földszinti épületrészekből a vízmentes emeleti szintekre. A mintegy 10 hektáros területen egész napos felügyeletet tartunk az árvíz idején, figyelve a strand területén az esetleges buzgárok kialakulását, őrizve a kutak és medencék állapotát.

Ehhez munkatársaink a Fővárosi Csatornázási Művek által szállított 75 m3 mennyiségű homokból már összekészítettek több, mint 4 ezer homokzsákot, melyeket a kritikus helyeken azonnal fel tudunk használni. Kiemelten kezeljük az ipari műemléknek számító, több mint 100 éves és ez évben felújított hullámgép megóvását. Fokozott óvatosságot igényelnek a medencék tisztításához, illetve a medencék megfelelő vízminőségéhez szükséges vegyszerek, ezeket biztonságos helyre szállítjuk. A Palán naponta 25-30 kolléga vesz részt a védelmi munkákban.

A Duna budai oldalán délről észak felé haladva az extrém magas vízállás a Gellért, a Rudas, a Rác, a Király, a Lukács fürdőt és a Pünkösdfürdői strandot is veszélyezteti.

A Gellért és a Rudas szakemberei a két fürdő alatti táróban közösen ügyelik a forrásokat, melyek a közlekedési edény elve alapján a Duna vízszintjét követve ilyenkor szintén megemelkednek. Továbbá körültekintően üzemeltetik a medencéket, figyelve töltés-ürítéskor a csatornarendszer észszerű terhelését. A Rác fürdő forrásának szintje az idén júniusi árhullámhoz képest várhatóan magasabb lesz.

A Király fürdő még napjainkban is a törökök által épített vezetéken keresztül a Lukácsból kapja a gyógyvizét, ez a napokban az árvízre tekintettel le lett zárva. Mivel ez a budai part egyik mély pontja, a pinceszinteken szinte biztosan számolni kell a víz megjelenésével.

A Lukács fürdő közvetlen összeköttetésben áll a Rózsadomb tövében található Malom-tóval, ezért itt a hegyről hirtelen érkező nagyobb mennyiségű víz elvezetése jelenthet gondot. A fürdő medencéit is folyamatosan figyeljük a Duna magas vízszintje miatt.

Minden veszélyeztetett fürdőnkben szivattyúkkal, aggregátokkal, homokzsákokkal készülünk az árvízvédelemre. Kollégáink – munkakörüktől függetlenül – készen állnak ott segíteni, ahol szükséges, fürdőink mellett pedig Óbudán, a Római parton is részt vállalunk a kerületi védekezésben.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Hírek

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.