Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Brutális kötvénykibocsátással Kína is inkább eladósodik, csak hogy növekedjen
No menu items!

Brutális kötvénykibocsátással Kína is inkább eladósodik, csak hogy növekedjen

Fotó:Freepik

Kína szombaton ígéretet tett arra, hogy „jelentősen növeli” az adósságállományt, hogy élénkítse a gazdaságát, de a befektetők nem látják, mekkora lesz az ösztönző csomag, ami pedig fontos részlet a közelmúltbeli tőzsdei rali tartósságának megítéléséhez.

Lan Foan pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy Peking többek között segíteni fogja a helyi önkormányzatokat adósságproblémáik kezelésében, emellett pedig támogatásokat nyújt az alacsony jövedelműeknek és támogatja az ingatlanpiacot, valamint feltölti az állami bankok tőkéjét. A Reuters tudósítása szerint ezek mind olyan lépések, amelyeket a befektetők sürgetnek Kínától, mivel a világ második legnagyobb gazdasága veszít növekedési lendületéből, küzd a deflációs nyomással és a fogyasztói bizalom növeléséért az ingatlanpiac nagymértékű visszaesése közepette.

De az, hogy a pénzügyi vezető nem közölte a csomag dollárban kifejezett összegét, meghosszabbítja a befektetők ideges várakozását, azzal kapcsolatban, hogy pontos menetrendet kapjanak. Amire a kínai törvényhozás következő üléséig kell várni, amely jóváhagyja az extra adósságkibocsátást. Ennek időpontját még nem jelentették be, de az elkövetkező hetekben várható.

A sajtótájékoztatón „erős volt az elszántság, de hiányoztak a számszerű részletek” – mondta a tudósítás szerint Vasu Menon, az OCBC szingapúri befektetési stratégiáért felelős ügyvezető igazgatója. „A nagy durranás a fiskális ösztönzés, amelyet a befektetők reméltek a részvénypiaci rali fenntartásához, nem jött be” – mondta Menon.

Az, hogy az elmúlt hónapokban a gazdasági adatok széles köre elmaradt az előrejelzésektől,  aggodalmat keltett a közgazdászok és a befektetők körében, mert ezzel veszélybe került a kínai kormány idei, nagyjából 5%-os növekedési célja, és félő, hogy ezáltal egy hosszabb távú strukturális lassulás jöhet. A szeptemberi adatok, amelyeket a napokban tesznek közzé, várhatóan további gyengeséget mutatnak, de a tisztviselők „teljes bizalmukat” fejezték ki, hogy a 2024-es célt teljesíteni fogják.

A globális pénzügyi piacokon intenzív találgatások tárgyát képezték az új költségvetési ösztönzők, miután a Kínai Kommunista Párt legfelsőbb vezetőinek szeptemberi ülése azt jelezte, hogy a gazdasággal kapcsolatban fokozottan sürgős a helyzet. A Reuters a múlt hónapban arról számolt be, hogy Kína idén mintegy 2 billió jüan (284,43 milliárd dollár) értékben tervezi különleges államkötvények kibocsátását a friss költségvetési ösztönző intézkedések részeként.

Ennek felét a helyi önkormányzatok adósságproblémáinak megoldására fordítanák, míg a másik feléből háztartási gépek és egyéb termékek vásárlását támogatnák, valamint a két vagy több gyermeket nevelő háztartások számára gyermekenként körülbelül 800 jüan (114 dollár) havi juttatást finanszíroznának. A Bloomberg News pedig arról számolt be, hogy Kína azt is fontolgatja, hogy akár 1 billió jüannyi tőkét juttat a legnagyobb állami bankjaiba, bár elemzők szerint a nagyobb hitelezési tűzerő továbbra is makacsul gyenge hitelkereslettel fog szembesülni .

Mindenesetre a központi bank szeptember végén jelentette be a COVID-19 járvány óta legagresszívabb monetáris támogató intézkedéseit, beleértve a kamatcsökkentést, az 1 billió jüan likviditásinjekciót és más lépéseket az ingatlan- és részvénypiacok támogatására. Bár az intézkedések javították a piaci hangulatot, elemzők szerint Pekingnek határozottan foglalkoznia kell a mélyebben gyökerező strukturális kérdésekkel is, például a fogyasztás fellendítésével és az adósságalapú infrastrukturális beruházásoktól való függőségének csökkentésével. Kína fiskális ösztönzőinek nagy része ugyanis még mindig a beruházásokra megy, ami ahhoz vezet, hogy az adósság meghaladja a gazdasági növekedést, mivel a hozamok csökkennek.

A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint a központi kormányzat adóssága már a gazdasági teljesítmény 24%-át teszi ki. Az alap számításai szerint azonban a teljes államadósság, beleértve a helyi önkormányzatok adósságát is, mintegy 16 billió dollárra, azaz a GDP 116%-ára rúg. Más kérdés, hogy a pénzügyminiszter szerint „Kína számára még viszonylag nagy mozgástér van az adósságkibocsátásra és a költségvetési hiány növelésére”. Hozzátéve: a helyi önkormányzatoknak összesen még 2,3 billió jüant kell elkölteniük az idei év utolsó három hónapjában, beleértve az adósságkvótákat és a fel nem használt forrásokat is. Az önkormányzatoknak engedélyezik, hogy a fel nem használt földterületeket visszavásárolják az ingatlanfejlesztőktől.

Az alacsony bérek, a magas ifjúsági munkanélküliség és a gyenge szociális háló miatt a kínai háztartások kiadásai az éves gazdasági teljesítmény kevesebb mint 40%-át teszik ki, ami mintegy 20 százalékponttal marad el a világátlagtól. A beruházások ehhez képest 20 százalékponttal magasabbak. A kínai tisztviselők az elmúlt évtizedben többször ígéretet tettek arra, hogy fokozzák a belső kereslet fellendítésére irányuló erőfeszítéseket, de kevés előrelépést értek el ezen a téren, ami számos politika és intézmény alapvető strukturális átgondolását igényelné. A pénzügyminiszter szerint ezért „lépésről lépésre” további reformokat fognak bejelenteni.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.