Kezdőlap Gazdaság Fele annyit költünk a GDP-ből a családtámogatási juttatásokra, mint 14 éve
No menu items!

Fele annyit költünk a GDP-ből a családtámogatási juttatásokra, mint 14 éve

Amíg 2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát a KSH most közzétett adatai szerint. A családi pótlékra, gyesre, gyermeknevelési támogatásra kifizetett összegek több évtizedes mélypontra kerültek – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a családtámogatások friss adatait, amelyekben az állami költségvetésből havi rendszerességgel fizetett juttatásokat összesíti. A közölt adatok szerint az ilyen juttatások aránya 2010 óta folyamatosan csökken a GDP-hez képest. 2009-ben még a bruttó hazai termék 2,2 százalékát fordította az állam ezekre a családtámogatásokra, 2023-ban már csak az 1,1 százalékát.

A 2000-es évek elején a GDP 1,8 százalékáról 1,5 százalékra ment le ez a mutató, azonban azt követően ismét 2 százalék fölé került. Ilyen mélyen viszont, ahol most van, a rendszerváltás óta még sosem állt. Az adatokból az is kiderül, hogy főleg a családi pótlék és a gyes elinflálása volt az, aminek hatására lefeleződött a KSH által számba vett családtámogatási juttatásokra fordított összeg a GDP-hez képest.

Évtizedes mélyponton több támogatás

Tavaly két támogatás típusnál volt csupán növekedés. Az egyik a csecsemőgondozási díj (CSED), amelyre 153,4 milliárd forintot fordított az állam, a másik pedig a gyermekgondozási díj (GYED), erre 328,3 milliárd forint jutott. Mindkét juttatást a dolgozó nők korábbi jövedelme alapján állapítják meg, ennek köszönhető, hogy a CSED-re kifizetett összeg 15,7, a GYED-összege pedig 14,3 százalékkal nőtt tavaly. A 2023-ban mért 17,6 százalékos átlagos inflációt ugyanakkor egyik támogatásnál sem érte el a növekedés.

Minden más családtámogatási juttatásból kevesebb érkezett ugyanakkor a családokhoz a rekord inflációs esztendőben. Anyasági ellátásokra kevesebb mint 5,94 milliárd forintot fordított az állam, ez 2018 óta a legalacsonyabb összeg nominálisan is. A gyermekgondozást segítő ellátásra (régebben GYES) 54,78 milliárd forint jutott, ami 2005 óta a legalacsonyabb összeg. Gyermeknevelési támogatásra 9,75 milliárd forintot fizetett az állam, ilyen címen ennél kevesebbet utoljára 1997-ben kaptak a családok. A 2008 óta nem emelt családi pótlék címén 302,1 milliárd forintnyi kifizetés történt meg, ez 2005 óta a legalacsonyabb összeg.

Vrazsovits Rita, a Bank360.hu családtámogatási szakértője szerint a juttatások értékvesztésén túl a GDP-arányos állami kiadás csökkenésében az is szerepet játszik, hogy az elmúlt években a született gyermekek száma nem tudta megközelíteni a 2010 előtti szintet, bár a gyermekvállalást támogató új programok (babaváró hitel, CSOK) érezhetően megemelték egy időben a születések számát. 2022 óta azonban jelentős visszaesés kezdődött, 2023-ban 12 százalékkal született kevesebb gyermek, mint 2009-ben. Az eddigi 2024-es adatok alapján pedig ez az év a tavalyinál is szomorúbb képet mutat.

A családtámogatási juttatásokra kifizetett teljes összeg tavaly a KSH adatai szerint 854,3 milliárd forint volt, ez alig 7,1 százalékkal haladta meg a 2022-asat, vagyis 10,5 százalékkal maradt el a tavalyi átlagosan 17,6 százalékos inflációtól. A legutóbbi néhány év kivételével a GDP jellemzően gyorsabban nőtt, mint az árak, de ha csupán az inflációt követték volna ezek a családtámogatási juttatások, tavaly akkor is legalább 25,5 százalékkal többet (1072 milliárd forintot) kellett volna ilyen címen az államnak kifizetnie, mint amennyit végül elköltött ezekre a családtámogatási juttatásokra. (A GDP-t is figyelembe véve 2010 óta megfeleződtek az ilyen jellegű kiadások.)

A családi adókedvezmény is elértéktelenedett mára

A családi adókedvezményt nem listázta a családtámogatási juttatások között a KSH, hiszen ez nem állami kifizetés, ebben az esetben a jogosultak által fizetendő személyi jövedelemadó egy részéről mond le a költségvetés. A 2010-ben bevezetett, és azóta csak a kétgyermekes családok számára emelt adókedvezmény is elértéktelenedett mára, ezért akarja a kormány megemelni: a közzétett törvénytervezet szerint 2025 júliusától 50 százalékkal, majd 2026-tól újabb 50 százalékkal emelkedik az összege.

Egy gyerekre 10 ezer forint igényelhető vissza havonta, az a tízezres viszont 2023-ban már alig 5300 forintot ért. A három gyerek után visszakapható 99 ezer forint (három vagy több gyermek esetén gyermekenként 33 ezer forint jár) értéke 53 ezer forintra csökkent tavaly, vagyis ezeknek a tételeknek a duplázása az idei és jövő évi várható inflációt is beszámítva arra lesz elég, hogy az adókedvezmények reálértéke újra elérje a 2010-es szintet – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője.

A kétgyermekes családok a bevezetéskor gyermekenként 10 ezer forintos adókedvezményt kaptak, amelynek az összegét 2016-2019 között évről évre emelték, végül gyermekenként 20 ezer, összesen 40 ezer forint lett a havonta visszakapható adó. 2019 és 2023 között viszont több mint 51 százalékot emelkedtek az árak, így az a 40 ezer forint már tavaly is kevesebb mint 26,5 ezer forintot ért. A duplázással a kétgyerekes családok adókedvezménye az inflációnál nagyobb mértékben nőhet a 2019-es értékhez képest. A kedvezmény vásárlóértéke az eredetinél nagyjából 20-25 százalékkal fog többet érni 2026-tól a tervezett emelés alapján, amennyiben az inflációs előrejelzések pontosnak bizonyulnak.

A KSH által számba vett családtámogatási juttatások többségével szemben a családi adókedvezmény igénybevételéhez szja-köteles jövedelemre van szükség, a teljes összegének kihasználásához ráadásul ehhez elegendőre. A gyermekvállalást ösztönző olyan támogatási lehetőségeket, mint a babaváró hitel vagy a CSOK Plusz, szintén csak rendszeres és a kölcsön törlesztéséhez elég magas jövedelmű, tehát a bankok számára hitelképes családok tudják felvenni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Hírek

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.