Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Ennyit nem is vártak: ennyi az OTP adózás utáni nyeresége
No menu items!

Ennyit nem is vártak: ennyi az OTP adózás utáni nyeresége

Fotó: Bódi Ágnes

Az OTP Bank idén a harmadik negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 318,514 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 8 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakánál – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban.

A harmadik negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 19 százalékos növekedést jelent az előző negyedévhez képest. Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők átlagosan 290,574 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei harmadik negyedévre.

A konszolidált korrigált adózás utáni eredmény az első kilenc hónapban 826,405 milliárd forint lett, 4 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A jelentés szerint a bank minden földrajzi szegmense nyereséget termelt a harmadik negyedévben, a külföldi profit-hozzájárulás közel 70 százalékos volt.

A harmadik negyedév eredményét jellemzően az OTP Core-ban felmerült egyszeri jellegű tételek befolyásolták: 16 milliárd forint a valós értéken értékelt csok és babaváró hitelek negyedévben elszámolt valós érték korrekciójaként, mely az OTP Core egyéb nettó nem kamatjellegű bevételek során jelentkezett.

A negyedévben 27 milliárd forint összes kockázati költség terhelte az eredményt. Ezen belül a hitelkockázati költségek 15 milliárd forintot képviseltek és döntően az orosz és a bolgár leánybankoknál merültek fel, miközben Magyarországon felszabadításra került sor – írták.

A román bank eladásával összefüggésben konszolidált szinten 10,5 milliárd forint egyszeri pozitív hatást könyveltek el.

A profitbővülés a magasabb egyéb bevételek és mérséklődő kockázati költségek eredménye a jelentés szerint.

A működési eredmény éves bázison 22 százalékkal 1137,054 milliárd forintra nőtt az első három negyedévben, és 13 százalékkal 388,672 milliárd forintra a második negyedévben.

Az összes bevétel az első kilenc hónapban 19 százalékkal 1928,048 milliárd forintra emelkedett, 13 százalékkal 676 milliárd forintra a harmadik negyedévben. A nettó kamatbevétel január-szeptemberben 28 százalékkal 1321,884 milliárd forintra nőtt, a harmadik negyedévben pedig 15 százalékkal 444,235 milliárd forintra emelkedett.

A nettó díjak, jutalékok az első kilenc hónapban 15 százalékkal 397,337 milliárd forintra emelkedtek egy év alatt, és a harmadik negyedévben 10 százalékkal 137,485 milliárd forintra.

A mérlegfőösszeg 41 556 milliárd forint volt a negyedév végén, 5 százalékkal több az előző évinél.

A májusban közzétetthez képest a menedzsment várakozásai 2024-re továbbra is érvényben vannak: 2024-ben a 2023-as 3,93 százalékos szintet meghaladóan alakulhat a nettó kamatmarzs.

Az akkor közzétett menedzsmentvárakozás szerint az árfolyamszűrt organikus hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a tavalyi 6 százalékos ütemet. A költség/bevétel mutató a 45 százalékos szint környékén alakulhat. A kockázati profil a 2023. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) alacsonyabb lehet a 2023. évi 27,2 százaléknál.

Az OTP Bank Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei árfolyama egy éven belül 13 500 és 19 600 forint között változott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás