Kezdőlap Hírek BÉT - Mínuszban zárt a BUX
No menu items!

BÉT – Mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,16 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 76 250,51 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a BUX-ot főként a hazai vezető részvények mozgatták. Az OTP és a Mol is pénteken hajnalban tette közzé idei harmadik negyedéves gyorsjelentését. Az OTP kedvező, a várakozásokat felülmúló eredményekről számolt be, a Mol viszont vegyes eredményeket ért el a harmadik negyedévben. Ennek nyomán a bankpapír nagy forgalom mellett erősödött, a Mol részvényeinek árfolyama ugyanakkor sokat esett a hét utolsó kereskedési napján – jelezte.

A Mol 44 forinttal, 1,64 százalékkal 2638 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,5 százalékkal 19 950 forintra erősödött, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 1,91 százalékkal 1176 forintra nőtt, forgalma 708,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1 százalékkal 10 870 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6793,64 ponton zárt pénteken, ez 59,36 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg