Hirdetés
Kezdőlap Fókuszban Kövér László: a haza kötőereje a nemzet lelki, erkölcsi, kulturális természetű állapotától...
No menu items!

Kövér László: a haza kötőereje a nemzet lelki, erkölcsi, kulturális természetű állapotától függ

Miközben a nemzetpolitika alapjai változatlanok, a külső környezet változásaihoz is folyamatosan alkalmazkodik. A legnagyobb kihívást az orosz-ukrán háborús konfliktushoz kapcsolódóan a kárpátaljai magyar közösség és a hozzá kötődő intézményrendszer megtartása és védelme jelenti – fejtette ki AzÜzletnek adott exkluzív interjújában Kövér László. A Parlament elnöke, a napi aktualitások és a külhoni vállalkozások anyaországi támogatása mellett a fiatal generáció hazához való kötődésének megtartását is kiemelten fontosnak tartja. 

 

– Elnök úr! Miközben a romániai és a szerbiai választásokon az utóbbi időben jó eredményeket ért el a magyar közösség, amire a romániai decemberi, parlamenti választásokon is megvan az esély, Szlovákiára nem mondható el ugyanez. Minek köszönhető a jó eredmény és mit kéne tenni a másik oldalon?

– A vajdasági magyar közösség egy nagyon jól szerevezett közösség, amely nagyban köszönhető a VMSZ tavaly elhunyt elnöke, Pásztor István munkájának. Pásztor István 2023. október 30-án bekövetkezett halálát követő második napon írták ki december 17-re a szerbiai országos és vajdasági tartományi parlamenti választásokat. Ilyen nehéz helyzetbe Kárpát-medencei magyar párt még nem került. A vajdasági magyar közösség azonban megmutatta erejét és szervezettségét. A VMSZ 2024. március 2-án megválasztott új elnöke, Dr. Pásztor Bálint vezetésével a párt egységesen, felkészülten és jól szervezetten vett részt a 2024. június 2-i vajdasági önkormányzati választásokon is.

Ezt a szervezettséget látjuk Erdélyben is, ahol az RMDSZ történelmi sikert ért az európai parlamenti választásokon (566 ezer szavazattal a szavazatok 6,48%-át szerezte meg), az önkormányzati választásokon pedig olyan településeken is nyerni tudott, ahol korábban nem, így a Kárpátokon túl Gajcsána községben, amelyhez a csángók lakta Magyarfalu is tartozik és a párt jelöltje, Gál Alina nyerte meg a választást. Bízunk abban, hogy az erdélyi magyarság az elnökválasztás és a decemberi parlamenti választások során is meg tudja mutatni erejét.

A felvidéki magyar közösségnek ezt a szervezettséget kellene helyreállítania ahhoz, hogy eredményes legyen a választásokon. A Magyar Szövetség szeptember 28-án megválasztott új vezetője, Gubík László programjában szerepelnek olyan elemek, amely ennek a szervezett működésnek a visszaállítását célozza. Bízunk benne, hogy a felvidéki magyar közösség a következő megmérettetésen már meg tudja mutatni ezt szervezett egységet.

A változó világban a nemzetpolitika hangsúlyainak is igazodniuk kell a megváltozott helyzethez. Mit tart a legfontosabb hangsúlyváltozásnak ezen a téren?

Ahogy minden kormányzati politikát, a nemzetpolitikát is alakította a megváltozott környezet. Ebből a szempontból a legnagyobb változást a 2022 februárja óta fennálló orosz-ukrán háborús konfliktus jelenti. A jogaiban korlátozott kárpátaljai magyar közösség most a megmaradásáért küzd, ezért ebben kell, hogy segítse az anyaország.

A magyar kormány által a kárpátaljai magyar közösség részére nyújtott támogatásoknak, és a nemzetrész kiterjedt és jól szervezett intézményeinek köszönhetően a fennálló helyzet ellenére sem omlott össze a létszámában megfogyatkozott magyar közösség intézményrendszere. A magyar pártok képviselői, ha nehéz körülmények között is, de végzik munkájukat a megyei, járási és települési önkormányzatokban. Az egyházak, az egyházi, érdekvédelmi és civil szervezetek továbbra is aktívan működnek. A kezdeti megrázkódtatást követően a kárpátaljai iskolarendszer is újra megkezdte működését, immár a harmadik tanévet kezdik a háborús viszonyok között.

Az orosz-ukrán háború kitörését követően a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a nemzeti jelentőségű intézmények és programok keretében továbbra is működési támogatásban részesíti a kárpátaljai egyházi líceumokat, az oktatási és kulturális feladatokat ellátó civil és szakmai szervezeteket, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát és az annak bázisán működő intézményeket. Az idei évtől Zrínyi Ilona Támogatási Program néven meghirdetésre került Kárpátaljai szociális program keretében a magyar kormány idén 7 508 pályázó éves egyszeri fizetés-kiegészítését biztosította, illetve 4 023 óvodás és elemi iskolás étkeztetéséhez járult hozzá.

Bízunk abban, hogy nemsokára már egy más, újra békés környezetben tudjuk a nemzetpolitikát is folytatni.

 

– A fiatal generáció megjelenésével a határon túli magyarság körében is törvényszerű a nemzedékváltás szerepe. Mennyiben alakítja át a nemzetpolitika szerepét, lehetőségeit az, hogy az új nemzedék többségének identitását, világlátását már kevésbé határozza meg a múlt és a hagyomány?

– A nemzetpolitika kialakítását mindenképpen úgy kell alakítani, hogy azzal a külhoni magyarság minél szélesebb rétegét meg tudjuk szólítani. A magyar közösségek megmaradásának azonban továbbra is az egyik legfontosabb feltétele az identitás megtartása. Így a nemzetpolitikának kifejezetten célja az, hogy a magyar kultúrához, hagyományhoz való ragaszkodás a fiatalok számára is – ha más formában is, de – megélhető legyen. Számos tábor, nyári egyetem, ifjúsági program szolgálja azt, hogy a külhoni és a diaszpórában élő magyarok, valamint az anyaországban élő fiatalok is megélhessék összetartozásukat. Így pl. a Határtalanul Programban már több mint félmillió diák jutott el külhoni magyar területre. A Rákóczi Szövetség nyári táboraiban évente 15 ezer magyar fiatal vesz részt a Kárpát-medencéből és a diaszpórából. Azt, hogy meggyőződésünk szerint a gyermekek és fiatalok nélkül nincs nemzetpolitika, az is mutatja a 2025-ös év fókuszában is a jövő nemzedék támogatása fog állni.

– Ma már a magyarországi és a határon túli fiatalok egy része is akár hosszabb ideig, esetleg élethosszig másutt éli le az életét. A nemzetpolitika mit tud tenni azért, hogy a jövő generációja a szülőföldén maradjon, vagy mindenképpen visszatérjen és főként, hogy a nagyvilágban is megőrizze magyar identitását.

– A szülőföldön való boldogulás segítése 2015 óta meghatározó része a nemzetpolitikának. Ezt segíti az a működő magyar intézményrendszer is az oktatástól, a kultúrán és az egyházakon át a sportig, amelynek fenntartása és fejlesztése a nemzetpolitika egyik legfontosabb feladata. Ezek mind a magyar családok életminőségének javítását célozzák.

Emellett azonban kifejezetten a magyar közösségek gazdasági megerősítését célzó programok is működnek. Ezek közé tartozik a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyeletével megvalósuló Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program, amelynek keretében fejlesztési forrásokhoz jutottak a külhoni vállalkozók. Ezt segíti a Külhoni Mentorprogram is, amelynek révén a Nemzetpolitikai Államtitkárság már egy több mint 3000 vállalkozóból álló szakmai hálózatot épített. Ebben vannak nagyvállalatok és egészen kis vállalkozások is. A vállalkozók közötti együttműködést régiós szinten is megerősítettük, amelynek köszönhetően sikerült elérni, hogy magyar vállalkozónak lenni a külhonban hátrány helyett végre előnyt jelent.

Ami a diaszpórát illeti, már számos olyan program működik, amely a fiatal generáció identitásának megőrzésére irányul. 260 hétvégi magyar iskoláról tudunk a világban, amelyek folyamatos segítséget kapnak a magyar kormánytól. 2024-ben is több mint 100 ösztöndíjas munkálkodott a Kőrösi Csoma Sándor Programban azon, hogy a diaszpórában élő fiatalokat is be tudjuk vonni a közösségek mindennapjaiba. A Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja évente 1000 diaszpórában élő magyar fiatalnak biztosít lehetőséget Kárpát-medencei látogatásra. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség Nyári Iskolatáborait már a világ minden táján megszervezik. Egyre több magyar fiatal jut el a diaszpórából Magyarországra vagy lesz valamilyen magyarságélménye. Az anyaországban élő fiatalok hazához való kötődésének megteremtése és ápolása pedig mindannyiunk közügye, kezdve a múltra vonatkozó ismeretek és az ebből megszerzett tapasztalatok átadásával, elsősorban a nagyszülők és a szülők részéről, folytatva a köznevelés intézményeivel, a tanárok felelősségével, elmenve a média és a tágabb kultúra területén ismertté vált véleményformáló személyiségek által nyújtott példáig.

Ugyanakkor a kívülről érkező anyagi vonzás ereje – még egy ideig – meg fogja haladni a hazai gazdaság nyújtotta lehetőségeket. De a haza kötőereje mindig is elsősorban a nemzet lelki, erkölcsi, kulturális természetű állapotától függött és fog függeni. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a hazai közélet szereplői reálisan ábrázolják-e az ország közállapotait, vagy az itthon való normális emberi boldogulás tekintetében a reménytelenséget „árulják”, mint politikai terméket. Szerencsére, amikor egy-egy olimpikonunk, vagy Nobel-díjasunk úgy nyilatkozik a hazához, a magyar emberekhez való kötődéséről, hogy a sikereiket egyfajta hálaként is ajánlják a nemzetnek, ez minden ostoba és rosszhiszemű politikusi vagy zsurnaliszta megnyilvánulást felülír.

– A nemzetpolitika szempontjából mit tart az elkövetkező évek legnagyobb kihívásának és miként kíván erre válaszolni a magyar nemzetpolitika?

– A nemzetpolitikában eljött annak az időszaka, hogy megtartsuk, amit építettünk. A nemzetpolitika első időszaka a nemzetpolitikai intézményrendszer felállításáról, a legfontosabb döntések – köztük a külhoni magyarság kedvezményes honosításról való döntés – meghozataláról szóltak. Erre az alapra építve indultak el azok a programok, amelyek az elmúlt években rendszeressé váltak. A nemzeti szintű szemléletmód, az egységes Kárpát-medencében való gondolkodás az élet szinte minden területén jelen van. Az elmúlt időszak erőforrásainak segítségével a külhoni magyar intézményrendszert megerősítettük, így pl. csak a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban mintegy 900 beruházást valósítottunk meg.

A következő időszak legnagyobb kihívása általánosságban az, hogy a nehézségek és a körülmények ellenére is meg tudjuk tartani ezeket az eredményeket. A legközvetlenebb és legsúlyosabb kihívást pedig a kárpátaljai magyar közösség megtartása és védelme jelenti. Az elmúlt két év tapasztalata azonban azt mutatja, hogy a külhoni magyarság minden körülmények között számíthat az anyaország támogatására így a Kárpátalján élő honfitársaink is érezhetik nemcsak az itthon élő, hanem a többi magyar közösség cselekvő szolidaritását is.

Fotók: Pólya-Pető Dávid

Érsek M. Zoltán

 

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...