Kezdőlap Gazdaság A SPAR és a szakszervezet megállapodott a bérekről

A SPAR és a szakszervezet megállapodott a bérekről

Kép forrása: Spar

Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ); a cég idén csaknem 10 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre – közölte a SPAR.

A közlemény idézte Maczelka Márkot, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetőjét, aki elmondta, tavaly folytatták a beruházási programjukat: új áruházakat nyitottak és jelentős összegeket fordítottak a meglévők felújítására. Emellett mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy megnyílt a 300. SPAR franchise üzlet Magyarországon.

A 2025-ös év is kihívásokkal telinek ígérkezik: idén jelentős áruház-modernizációs programot indítanak és újabb településeken nyílnak majd franchise üzletek. Mindez azonban nem valósulhatna meg és nem lenne fenntartható munkatársaik nélkül. Éppen ezért 2017 és 2024 között 74,3 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottak végre.

A SPAR Magyarországnál tavaly bevezetett bérstruktúrának köszönhetően minden, az üzlethálózatban dolgozó eladó és pénztáros munkatárs 2025. január 1-jétől bruttó 30 ezer forint havi pluszjuttatásban részesül mint alapbérelem.

Az áruházakban dolgozók elérhető legalacsonyabb alapbére havi bruttó 395 ezer forint. A gazdasági szempontból jelentős térségekben, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó üzletek vonatkozásában a legalacsonyabb bruttó alapbér – pénztáros és eladó munkakörökben – pedig 465 ezer forint.

Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházak középvezetői (szupermarket részlegvezető, szupermarket műszak-részlegvezető, szupermarket boltvezető-helyettes, INTERSPAR üzemvezető, INTERSPAR áruházvezető-helyettes) alapbére ezzel egy időben a havi bruttó 455 ezer és 990 ezer forint közötti sávban foglal helyet.

Kiemelték, hogy 2025-ben a SPAR Hűségprogrammal a munkatársak továbbra is kihasználhatják a jubileumi juttatás és a SZÉP-kártya előnyeit. Ezután is megmarad a 13. havi juttatás, valamint rendelkezésre áll a 15 százalékos dolgozói vásárlási kedvezmény – 2025-től már havi 150 ezer forint vásárlási összeghatárig -, amely az új belépő kollégák számára is jár. A gépkocsival munkába járás költségét pedig kilométerenként 40 forint megfizetésével téríti meg a SPAR.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. nettó árbevétele 2023-ban 882,735 milliárd forint, egy évvel korábban 766,232 milliárd forint volt. A társaság 2023-ban 18,286 milliárd, 2022-ben pedig 13,140 milliárd forint veszteséggel zárt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Mol-csoport: öregszik a közép-kelet-európai régió autóparkja

A közép-kelet-európai régióban a járműpark átlagos életkora elérte vagy meghaladta a 12 évet és a válaszadók 48 százaléka 10 évnél idősebb autót vezet. Ennek ellenére az autósok csaknem fele nem tervezi lecserélni járművét a következő 5 évben, függetlenül annak életkorától
Hirdetés

Hírek

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,