Kezdőlap Mozaik „Az ősi gonosz reinkarnációja" - Brit vita az alkalmi munka védelméről
No menu items!

„Az ősi gonosz reinkarnációja” – Brit vita az alkalmi munka védelméről

Arról a munka szerződéseket szabályozó törvényről vitáznak Britanniában, amelyet nulla órásként ismernek a csatornán túl, és  amely a “hakni gazdaságban” dolgozók jogairól szól. Magát a konstrukciót a Canterbury érsek „az ősi gonosz reinkarnációjaként” emlegette.

A munkaközvetítők által foglalkoztatott “nulla órás” munkásokat védi az a brit kormány által hozott új jogszabály, amely napokban lépett életbe, és amelynek értelmében a munkavállalókat már az első munkanapon tájékoztatni kell a jogaikról, beleértve a fizetett és a betegszabadságra való jogosultságot is.

A BBC beszámolója szerint a munkavállalóknak joguk van ahhoz, hogy kiszámíthatóbb legyen, mikor és mennyi munkaórával kell számolniuk.

A Munkáspárt és a szakszervezetek szerint azonban a reformok nem elegendőek.

A kormány azt hangsúlyozza, hogy az új jogszabály bezárja azt a kiskaput, amely lehetővé tette, hogy a munkaközvetítők által foglalkoztatott munkavállalók kevesebb bért kapjanak, mint az állandó alkalmazottak.

Biztosítja a rendelkezés azt is – érvel a kabinet -, hogy a munkások már az első munkanapjukon megismerjék azt, hogy milyen fizetett szabadságra szereznek jogosultságot, beleértve a táppénzt és a szülési szabadságot.

Hozzáteszik: súlyosan büntetik, 5000 helyett 20 000 fontra emelték azt a maximális összeget, amelyre a munkavállaló igényt tarthat, amennyiben új munkahelyén rosszakaratot, bosszút vagy súlyos hiányosságokat tapasztal.

A törvény hasznosságának tartják, hogy a vállalatoknak, a fizetett szabadságot 52 hétre kell kiszámítaniuk, szemben a 12 hetes időtartammal: így az idényjellegű vagy atipikus jellegű munkában dolgozók is megkapják az őket illető fizetett szabadsághoz való jogot.

Greg Clark

Greg Clark az üzleti ügyekért felelő államtitkár szerint az új szabályozás a munkavállalói jogokban kulcsfontosságú szerepet tölt be, egy olyan munkaerőpiac megteremtésében kap szerepet, amely jutalmazza az embereket a kemény munkáért, megbecsüli a jó munkavállalókat, valamint növeli a termelékenységet az Egyesült Királyságban.

Miközben a vállalkozók örömmel fogadták a változást, hangoztatva, hogy az a rugalmasabb munkaszervezést is lehetővé teszi, Frances O’Grady, a szakszervezeti szövetség főtitkára szerint a részmunkaidőben foglalkoztatottaknak ezáltal nem lesz több lehetőségük, mint amennyi Twist Olivérnek volt (amikor a dologházban tengette kilátástalan napjait – a szerk). Szerinte a megoldást az jelenthetné, ha a szakszervezetek egyezségre juthatnának az olyan, több ezer embert pótolható, munkaerőként kezelő céggel, mint amilyen az Uber és az Amazon.

Az, hogy az úgynevezett  nulla órás szerződések, amelyekben a munkáltatónak nem kötelező munkát adnia, és a munkavállalónak kérésre nem kötelessége dolgozni, rendkívül ellentmondásosak, jól mutatja, hogy ezt a konstrukciót Canterbury érseke „az ősi gonosz reinkarnációjának” nevezte.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,