Kezdőlap Pénzvilág Jól muzsikál a japán nyugdíjalap
No menu items!

Jól muzsikál a japán nyugdíjalap

Pestiesen szólva jól muzsikál a japán állami nyugdíjalap. Vagy inkább az eredményeiről szóló tudósítás zene a szigetországiak füleinek: a japán állami nyugdíjalap (GPIF) három év legnagyobb profitját, 91 milliárd dollár nyereséget ért el a március végével záródott pénzügyi évben.

A világ legnagyobb összeggel gazdálkodó nyugdíjalapjának a nyeresége 6,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – adta hírül az MTI.

A GPIF kissé elmozdult a legbiztonságosabbnak vélt, de éppen ezért kisebb nyereséget termelő papíroktól. Néhány éve, 2014-ben döntött arról, hogy fokozatosan 25 százalékról 50 százalékra növeli a részvények arányát a portfólióban, a kevésbé jövedelmező, bár biztonságosabb államkötvények kárára.
A döntés, a jól megválasztott portfólió az idei, március 31-én záró pénzügyi évben szépen hozott a konyhára:

a japán részvényekbe történt befektetések nyeresége 15,7 százalékkal, a külföldi részvények esetében pedig 10,2 százalékkal nőtt.

A japán államkötvényeken a nyereség 0,8 százalék, a külföldi állampapírokon pedig 3,7 százalék volt. A külföldi államkötvényekbe történt befektetések nyereségét csökkentette a jen 4,8 százalékos drágulása a dollárhoz képest.

A március végével záródott pénzügyi év végén a GPIF vagyonának 25,1 százaléka volt japán, 23,9 százaléka pedig külföldi részvényekben, továbbá 27,5 százaléka japán és 14,8 százaléka külföldi államkötvényekben.

A GPIF által leginkább preferált részvények a japán Toyota Motor Corp és a Mitsubishi UFJ Financial Group, továbbá az Apple, a Microsoft és az Amazon amerikai cégek. A nyugdíjalap kötvényportfóliójában elsősorban japán, amerikai, olasz és  francia államkötvények vannak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

Bécs napfényre kapcsol: 500 napelemes rendszer a jövőért

Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója, a Wien Energie, immár 500 napelemes rendszert működtet a városban.

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Hírek

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...