Kezdőlap Gazdaság Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
No menu items!

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb – hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Elmondta: az Otthon Start Programban fix 3 százalékos kamatra lehet majd kölcsönt felvenni első lakás vásárlására. Hozzátette: ez a piacon elérhető kölcsönök kamatánál mintegy 4-5 százalékkal alacsonyabb, ez pedig jelentős hatással van a havi törlesztőrészletekre. Számításaik szerint egy 25 millió forintos hitel igénylése esetén, 25 éves futamidővel számolva az Otthon Start kölcsön havi törlesztője körülbelül 120 ezer forint lesz, míg egy piaci kamatozású hiteleknél 185-190 ezer forint. Ez havonta mintegy 70 ezer forint, éves szinten csaknem egymillió forint megtakarítás – mondta.

A program indulása szerinte “új időszámítás lesz Magyarországon“, hiszen minden korábbi állami támogatási programnál szélesebb társadalmi csoport számára nyitja meg az otthonszerzés lehetőségét.

A program szándéka szerint elsősorban a fiataloknak szól, de a kormány döntése értelmében mindenki számára elérhető, aki nem rendelkezik saját otthonnal, saját ingatlannal. Komoly lehetőség az önálló életkezdéshez, hogy a családi házból, az albérletből elköltözhessenek a fiatalok – hangsúlyozta az államtitkár.

Panyi Miklós hozzátette: a programban nincsen sem házassági, sem gyermekvállalási kritérium, viszont elérhető a házaspárok, családosok és a családalapítást tervezők számára is. Kombinálható a Csok Plusszal, így a családok az Otthon Start 50 millió forintján túl a Csok Plusz 50 millió forintos keretét is igénybe vehetik. Ez azért fontos, mert a házaspárok, a családot tervezők inkább nagyobb otthonban, illetve házban gondolkodnak – tette hozzá.

Az igényléshez kell hitelképesség, kell egy meghatározott jövedelem, a kereseti viszonyoktól függ a felvehető hitelösszeg mértéke is. Továbbá két év társadalombiztosítási jogviszony megléte fontos – részletezte a feltételeket az államtitkár. Megjegyezte: a programban egy 10 százalékos, kedvezményes önerőt követel meg, ezzel nagy mértékben nő az ingatlanokhoz való hozzáférhetőség sok tízezer fiatal számára, akik nem tudnának vagy csak kisebb ingatlant tudnának vásárolni – mondta.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a héten egyeztettek a bankokkal, a hitelintézetek készülnek a programra, és úgy látják, hogy ez egy stabil, jó konstrukció. Az, hogy 25 éven keresztül fix a törlesztőrészlet biztonságot, kiszámíthatóságot és tervezhetőséget ad – jegyezte meg.

A bankok számára a fiatal, munkaviszonnyal rendelkező ügyfelek értékesek, hiszen hosszú távon a bankok ügyfelei maradhatnak. A bankok részéről az államtitkár szerint nagy verseny lesz a folyósításban azért is, hogy minél több ügyfelük kapcsolódjon a programba.

Elmondta, hogy jelenleg körülbelül százezer olyan eladó ingatlan van, amely megfelel a program elvárásainak. Tíz százalékkal nőtt az eladásra kínált ingatlanok száma az utóbb időben, a programba beépítettek négyzetméterár- és ingatlanár-korlátot is. A programot hosszú távra tervezték, azt várják, hogy a lakásfejlesztések, az új lakások építése és a családiház-építés is élénkülni fog. A program finanszírozása pedig biztosított lesz a felfutó építőipari aktivitásból – mondta Panyi Miklós.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás