Kezdőlap Edukáció Digitális szokásaink. Sok az okostévés - de nem netezünk rajta
No menu items!

Digitális szokásaink. Sok az okostévés – de nem netezünk rajta

2018 az első év, amikor már nem nőtt az okostelefonnal rendelkezők száma, ugyanakkor többen használják internetezésre a telefont, mint egy évvel korábban. Az okostévéket viszont hiába szeretik a vásárlók, nem neteznek rajta. Pénzügyeket, vásárlásokat szívesebben intézünk neten, mint korábban. A GFK Hungaria kutatási eredményei.

A GfK átfogó kutatásban mérte fel a hazai digitális fogyasztó online térben való viselkedési és vásárlási szokásait.

A trendek egyértelműen igazodnak a világban zajló változásokhoz, mégis megállapítható, hogy vannak érdekességek, melyek inkább a térségünkre jellemzőek  – áll a GfK Digital Connected Consumer 2018 tanulmányában, melynek során 1500 főt kérdeztek meg online, a 15-59 korosztályban, akik legalább heti rendszerességgel interneteznek.

Online vásárlás. Kis mértékben emelkedett azok aránya, akik már vásároltak online, viszont nagyobb dinamikával nőtt a gyakran vásárlók aránya. Már 10-ből 4-en vásárolnak legalább havi rendszerességgel az interneten keresztül.

Nagyot nőtt a fizetést is rendszeresen online intézők aránya 2017-hez képest,

24%-ról 34%-ra, annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden termékkategória esetében még mindig többségében vannak azok, akik inkább az áru átvételekor fizetnek.

Egyre többen intézik pénzügyeiket a hálón

A pénzügyi és online banki alkalmazások területén is dinamikus fejlődés állapítható meg. Egyre kisebb az ellenállás a külföldi webshopokban történő vásárlással szemben.

A célcsoport 55%-a ma már legalább olyan gyakorisággal vásárol külföldi webshopon, mint magyar oldalon. Azonban az online vásárlás ilyen dinamikus terjedése csökkenti az egyes üzletekhez és márkákhoz kapcsolódó vásárlói hűséget.

Az infokommunikációs eszközökkel kapcsolatban végzett kutatás alapján megállapítható például, hogy 2018 az első év, amikor már nem volt bővülés az okostelefonnal rendelkezők arányában, ugyanakkor közülük többen használják internetezésre a telefont, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben

hiába ugrott nagyot az okostelevízióval rendelkezők aránya, a tulajdonosok alig harmada használ internetet ezen az eszközön.

Internethasználat. A célcsoport kétharmada napi szinten használja a közösségi médiát, 10 százalék tartja távol magát a ettől. Ezzel a közösségi média használat messze a legnagyobb aktivitást kiváltó online tevékenység.

A gyakorisági lista élén további kommunikációs tevékenységek (chatelés, emailezés), valamint hírfogyasztás és videótartalom fogyasztás áll. 2017-hez képest nagyot ugrott az online televíziót nézők és zenét hallgatók aránya.

A digitális pénzügyek terén is óriási bővülés érzékelhető. A bankkapcsolattal rendelkezők több mint egyharmada töltötte le eddig bankjának alkalmazását okoseszközére, ami egy év alatt több mint 50 százalékos bővülést jelent.

Bacher János

„A fogyasztók digitálisan egyre érettebbé válása alapjaiban változtat meg bizonyos fogyasztási szokásokat. A sikeres piaci stratégia érdekében tisztában kell lenni ezekkel a változásokkal, a fogyasztói trendek vizsgálata ma már alapvető fontosságú” – nyilatkozta Bacher János a GfK Hungária – Fogyasztói szokások terület vezetője.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.