Kezdőlap Gazdaság NIS2: A magyar cégek többsége lemaradt a felkészülésben
No menu items!

NIS2: A magyar cégek többsége lemaradt a felkészülésben


Fotók (forrás: Server Elite)

Lesújtó képet fest a hazai vállalkozások felkészültsége a NIS2 irányelv teljes körű alkalmazására nézve. Magyarország egyik vezető szerverpiaci szereplőjének friss kutatása szerint, bár vészesen közeleg az Európai Unió kiberbiztonsági direktívájának kötelező auditja, és a 2025. december 31-i határidő is régóta ismert, a magyar cégek jelentős része nem áll készen az indulásra.

A ServerElite közel 500 magyar cég IT szakembereinek és rendszergazdáinak válaszai alapján készült tanulmánya szerint, az érintett vállalkozásoknak csupán 35%-a kezdte meg a NIS2 auditot. 53%-uk még el sem indította a folyamatot, és további 12% nem tudta megmondani, hol tart cége az előkészületek folymatában.

A NIS2 közösségi szintű irányelv célja, hogy az Európai Unió tagállamai egységes, magas szintű képességgel rendelkezzenek a kiberbiztonsági ellenállóképesség fejlesztése érdekében a kritikus szektorokban működő szervezeteknél és magántulajdonban lévő gazdasági társaságoknál. Az Európai Unió 2022-ben fogadta el és hirdette ki az irányelvet.

Meglepően sok cégnek nincs auditor szerződése

A kutatás megállapította azt is, hogy a cégek nagy többsége, 71%-a még nem szerződött auditor céggel az ellenőrzés elvégzésére.

„A késedelem súlyos kockázatokat rejt, egyrészt a várható szankciók miatt, illetve a kiberbiztonsági incidensek fokozott veszélye miatt is” – hangsúlyozta Marosán Andrea, a ServerElite ügyvezető igazgatója. „A biztonsági osztályba sorolás tisztázása, a megbízható partner bevonása és a szükséges informatikai beruházások azonosítása kulcsfontosságú az irányelvi megfeleléshez” – tette hozzá a szakértő.

A kutatásból kiderül, hogy a NIS2 auditra kötelezett cégek 45%-a magas kockázatúnak minősül, ami azt jelzi, hogy jelentős kiberbiztonsági fejlesztésekre lehet szükségük. A felmérésben résztvevőknek 8%-a ugyanakkor még a saját kockázati besorolásával sincs tisztában.

A ServerElite felmérése arra is felhívja a figyelmet, hogy a cégek több mint harmadának (35%) további informatikai beruházásra lehet szüksége a NIS2 követelmények teljesítéséhez. Ugyanakkor 18% nem tudja, hogy szükség van-e ilyen fejlesztésre, ami a szakértő szerint a stratégiai tervezés hiányára utal.

Csak a cégek 53%-a bízik abban, hogy a december 31-i határidőig be tudja fejezni az auditot, míg 24% már most úgy gondolja, hogy nem fogja tudni teljesíteni az elvárást. Vagyis a magyar vállalatok több mint negyede lemondott a határidő betartásáról, komoly jogi és biztonsági következményeket kockáztatva.

Kiberbizonsági kockázatot jelent a halogatás

A ServerElite ügyvezető igazgatója úgy véli, a kutatás is alátámasztotta azokat az előzetes iparági aggodalmakat, miszerint a szabályozás bevezetésének feltételei még nem állnak rendelkezésre. A cégek régóta jelezték, hogy várhatóan nem fogják tudni határidőre teljesíteni az elvárásokat.

„Egyes válaszadók még azt sem térképezték fel, vonatkozik-e rájuk a szabályozás, ez az érdektelenség pedig komoly akadályt jelenthet az irányelv alkalmazásának sikerében” – hívta fel a figyelmet Marosán Andrea.

A szakértő szerint fontos, hogy a magyar vállalatok ne várják meg az utolsó pillanatot, és vegyék komolyan a NIS2 irányelv által támasztott követelményeket. A jogszabályi megfelelés nem csak büntetések elkerülését jelenti, hanem a vállalat adatainak és rendszereinek alapvető védelmét is szolgálja a folyamatosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben.

„Célunk, hogy támogassuk a cégeket a NIS2 követelmények teljesítésében, akár új, akár használt szerverek beszerzésében, a felmerülő eszközigények teljesítésében, hogy az uniós direktíva ne csak egy kötelező feladat, hanem egy valódi előrelépés legyen a kiberbiztonság megerősítésében.”

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.