Hirdetés
Kezdőlap Hírek Sztrájk a győri Audiban. Tárgyalóasztalhoz ülnek a felek
No menu items!

Sztrájk a győri Audiban. Tárgyalóasztalhoz ülnek a felek

Péntek délután tárgyal az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) a dolgozók béreiről. Eközben a győri gyárban továbbra is zajlik a sztrájk.

Szimacsek Tibor, az AHFSZ elnökségi tagja elmondta, hogy a csütörtök reggel hat órakor kezdett sztrájk folyamatos, azóta szinte teljesen leállt a termelés a gyárban.

Az AHFSZ szerdán egyhetes sztrájkot hirdetett a vállalatnál január 24. reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig, mert nem sikerült megállapodni az idei évi bérekben a munkáltatóval a szeptember óta tartó tárgyalások során.

Szimacsek Tibor szakszervezeti elnökségi tag, Németh Sándor, a szakszervezet elnöke és Csalogány György, a szakszervezet elnökhelyettese. MTI/Krizsán Csaba

Az AHFSZ sztrájkkövetelésében az szerepel, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, majd január 17-én a korábbi ajánlathoz képest “közel azonos mértékű”, új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló érdekképviseleti delegáció nem fogadta el.

A vállalat kommunikációs osztálya csütörtökön azt közölte, hogy a tárgyalásokat folytatják, és az igazgatóság továbbra is arra törekszik, hogy mihamarabb mindkét fél számára elfogadható bérmegállapodás szülessen.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szolidaritást vállal az AHFSZ-szel és az Audi valamennyi dolgozójával. A nyilatkozatban kitértek arra, hogy reményeik szerint mihamarabb sikerrel zárul a munkaügyi vita, amelyhez a szövetség minden támogatást kész megadni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Hírek

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás