Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág MNB: megélénkült a vállalatok hitelfelvételi kedve
No menu items!

MNB: megélénkült a vállalatok hitelfelvételi kedve

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly megélénkült a vállalatok hiteligénylése, december végén a nem pénzügyi vállalatok hiteladóssága a belföldi pénzintézetekkel szemben 7455 milliárd forintot tett ki, ami 959 milliárddal – 14,8 százalékkal – több az egy évvel korábbinál, míg az előző évben 9,5 százalék, 564 milliárd forint volt az emelkedés. 

A vállalati hiteladósság növekménye nagyjából egyenletesen oszlik meg az egy évesnél rövidebb lejáratú, alapvetően  folyószámlahitel-adósság és a legfeljebb ötéves, valamint az öt évnél hosszabb lejáratú beruházási hitelek között. Arányaiban legnagyobb, 18,4 százalékos növekedést az egy évesnél hosszabb, legfeljebb ötéves lejáratú beruházási hitelek mutatták, amelyek 324 milliárd forinttal 2085 milliárd forintra duzzadtak, míg 2017-ben mindössze 71 milliárd forinttal, 4,2 százalékkal nőttek.

Az ötévesnél hosszabb lejáratú hitelek éves növekedése szerényebb élénkülést mutat a magas bázis miatt, hiszen már 2017-ben is 10,8 százalékkal, 290 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbi állományt, tavaly pedig 11,0 százalékkal, 328 milliárd forinttal emelkedett az állományuk, amely december végére 3304 milliárd forintot ért el. Az egy évesnél rövidebb vállalati hitelek állománya 307 milliárd forinttal emelkedett a tavalyi évben, amivel a növekedési üteme a 2017-es 13,0 százalékról 17,4 százalékosra gyorsult. Ezen belül a folyószámlahitelek összege 18,6 százalékkal nőtt.

A folyószámlahitelek átlagos kamata a tavalyi évben 10 bázisponttal 2,25 százalékra emelkedett. Az egy évesnél hosszabb lejáratú  vállalati hitelek kamata átlagosan 99 bázisponttal nőtt egy év alatt, tavaly decemberben 2,39 százalékos volt, ezen belül azonban a legfeljebb öt évre rögzítetett kamatozású, egymillió eurónál kisebb összegű hitelek átlagos kamatlába 119 bázisponttal 4,03 százalékra nőtt.

A vállalatok betétállománya a belföldi pénzintézetekben 1106 milliárd forinttal (14,7 százalékkal) nőtt tavaly az előző évi 923  milliárd forint (14,0 százalék) emelkedés után. A látraszóló és folyószámlabetétek adták a tavalyi növekedés 80,6 százalékát, ami 891 milliárd forintnak és 13,6 százalékos emelkedésnek felel meg, bár 2017-ben 24,6 százalékos emelkedéssel 1298 milliárd forinttal híztak. A lekötött vállalati betétek állománya az előző évi 374 milliárd forintos (27,9 százalékos) csökkenésből tavaly 216 milliárd forintot  (22,3 százalékot) visszaemelkedett a múlt év végére, amivel kétéves csúcsot ért el. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...