Kezdőlap Hírek Velence nem kér a tömegturizmusból - jön a belépési díj
No menu items!

Velence nem kér a tömegturizmusból – jön a belépési díj

A velencei polgármesteri hivatal még tanulmányozza a belépési díj bevezetésének módozatait, de a tervek szerint az önkormányzati testület májusra megszavazza az intézkedést, amelytől kisebb tömeget és nagyobb bevételt vár az olasz város.

A tervek szerint májustól vezetik be a fejenkénti 3 eurós belépési díjat, a napidíj 2020. január elsejétől a tervek szerint tovább emelkedik, 2022-től pedig az előzetes belépési foglalás is kötelező lesz az olasz és a külföldi látogatók számára.

A farsangra érkező jelmezeseknek még nem kell belépődíjat fizetnie.

A város honlapján (live.comune.venezia.it) feltüntetett információk szerint a Velencébe érkező olasz és külföldi turisták által vásárolt belépő – 24 óránál hosszabb tartózkodás esetén is – a látogatás végéig érvényes. A tervek szerint a díj beszedése az idegenforgalmi szolgáltatók feladata lesz, az utazási irodáké és szállodáké, de az sem kizárt, hogy a velencei közlekedési eszközök, például a vasúti vagy a vaporetto-vizibuszok jegyárában számolják majd fel.

Mentesülnek a napidíj alól többek között a Velencében és Veneto tartományban élők, a hat évnél kisebb gyerekek, a fogyatékkal élők és kísérőik, a hatósági személyek, a velencei CityPass turistakártya birtokosai. A szállást is foglaló látogatók szintén kedvezményben részesülnek.

Jövő január elsejétől a 3 eurós belépődíj csak a forgalommentes napokon lesz érvényes, amikor alig van turista Velencében. Az idegenforgalom növekedésével a napidíj 6 euróra emelkedik, a még több turistát vonzó napokon 8 euróra, csúcsidényben pedig 10 euróra. A tervek szerint január elsejétől a napidíj érvényessége is rövidül: a váltást követő éjfélig tart csak.

2022-től a napidíjon túl kötelező lesz az internetes foglalás is: a Velencébe érkezőknek előre le kell foglalni a belépést, mintha egy múzeumi online jegyet vásárolnának.

“Senkitől sem akarjuk megtagadni, hogy Velencébe látogasson, de meg akarjuk nehezíteni, hogy turisták tömegei foglalás nélkül érkezzenek” – nyilatkozta a napidíj ötletgazdájának számító Luigi Brugnaro polgármester. Hangsúlyozta: a várost megszálló tömegturizmus miatt szükség van a Velencét felkereső évi több mint 20 millió látogató szabályozására az érkezések számának előreláthatóságával.

Számítások szerint a világörökség részét képző Velence a napidíj bevételéből évi 30 millió eurót akar fordítani történelmi kincseinek fenntartására, az összeg másik részét a turisták utáni hulladékelszállításra szánja.

A napidíj a Velencébe látogató úgynevezett egynapos turistákat sújtja, akik reggel érkeznek, este távoznak és alig fogyasztanak: ők a látogatók 70 százalékát adják, akik az idegenforgalmi bevételhez csak 30 százalékban járulnak hozzá.

A velencei szállodások szövetsége üdvözölte a napidíj bevezetését.

A napidíjat megkerülő vagy rosszul befizető turistákat bírságolják, amelynek összege a 30 százalékos többletdíjtól egészen 450 eurós szankcióig terjedhet. /MTI/

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.