Kezdőlap Fogyasztóvédelem Banki díjkorlátok szeptembertől - pénzügyi fogyasztóvédelem

Banki díjkorlátok szeptembertől – pénzügyi fogyasztóvédelem

Szeptember közepétől alkalmazandó ajánlásokat adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi intézmények, kiemelt közvetítőik és refinanszírozóik részére a zálogkölcsönök nyújtásáró. A jegybank egyebek mellett elvárásokat fogalmaz meg a zálogkölcsönök lejárata után felszámított kamatok, díjak és költségek mértékéről.

Az MNB hétfői közleménye szerint az ajánlás a kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsönnel kapcsolatos jegybanki elvárásokat tartalmazza, a szabályozás alkalmazását szeptember 15-től várja el a jegybank az érintett intézményektől.

A jegybank fogyasztóvédelmi elvárásai között szerepel, hogy a zálogtárgyat futamidőn vagy türelmi időn belüli kiváltás esetén haladéktalanul, a türelmi időt követően pedig – a kényszerértékesítésig – 5 munkanapon belül bocsássák az ügyfél rendelkezésére, ha igényli azt. A zálogtárgy kiváltását csak kivételes, indokolt esetben köthetik előzetes bejelentéshez. A zálogtárgyak zálogjegyen is feltüntetett becsértékének a valós piaci értékhez kell igazodnia.

A jegybank elvárja, hogy a futamidő lejártától a kényszerértékesítésig terjedő időszakra a zálogkölcsönző pénzügyi intézmény maximálja az általa felszámítható kamatok, díjak és egyéb költségek összegét. Fontos, hogy ezek is igazodjanak a pénzügyi intézménynél a zálogtárgy őrzésével, értékének megóvásával, valamint a kényszerértékesítéssel kapcsolatban ténylegesen felmerülő költségekhez.

Az MNB felhívja a figyelmet a fogyasztói érdekkel összeegyeztethetetlen gyakorlatokra is, így például az ügyfél késedelme esetén a szerződésszerű teljesítés ügyleti kamatát többszörösen meghaladó díj felszámítása nem fogadható el.

Az ajánlás szerint az ügyfél késedelme esetén a késedelem időtartamára legfeljebb az adott zálogkölcsön ügyleti kamatának másfélszeresét 3 százalékponttal meghaladó mértékű – és a zálogkölcsönök teljes hiteldíjmutató-plafonját meg nem haladó – késedelmi kamatot javasolt felszámítani.

A zálogkölcsön nyújtása előtt az ügyfelet tájékoztatni kell az ahhoz kötődő alapvető fogalmakról, így a türelmi és várakozási időről, a futamidő-hoszabbításról és a kényszerértékesítésről. Tájékoztatni kell a teljes hiteldíj mutatóról, és az ezen belüli kamatról, díjakról, egyéb költségekről, valamint a zálogtárgy kiváltásának elmaradása esetén követendő eljárásról, annak díjairól, illetve arról is, hogy a kényszerértékesítés után a pénzügyi intézménynek elszámolási kötelezettsége van az ügyfél felé.

Elvárás, hogy a zálogkölcsönre vonatkozó hirdetmény elvihető formátumban, közvetlenül elérhető helyen folyamatosan az ügyfelek rendelkezésére álljon.

Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a pénzügyi intézmény vagy kiemelt közvetítője jelzi az ügyfeleknek, hogy elérhetőségük megadásával lehetőség van arra (többletköltséggel), hogy még a zálogtárgy kényszerértékesítése előtt külön értesítést kapjanak, így akár ekkor kiváltsák azt.

A jegybank szerint célszerű továbbá az is, hogy a fogyasztók a kényszerértékesítés után legfeljebb 30 nappal értesítést kapjanak az elszámolási kötelezettség következtében őket megillető összegről is.

Az MNB közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénzmosási törvény módosításával gyakorlatilag megszűnt az anonim zálogkölcsönnyújtás lehetősége. A zálogkölcsönt nyújtó intézmény 3,6 millió forint alatti hitelügyletnél a fogyasztó nevét, születési adatait, jogi személynél vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnél annak nevét, rövidített nevét és székhelyét köteles rögzíteni. Efölötti ügylet esetén jóval több azonosító adatot kell megadni a hitelnyújtáshoz, és az MNB elvárása szerint a hitelnyújtónak meg kell követelnie az ügyféltől ezek okirattal történő igazolását.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Hirdetés

Hírek

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.