Kezdőlap Hírek Influenza. Tetőzés után a Dunántúlon nő a betegek száma
No menu items!

Influenza. Tetőzés után a Dunántúlon nő a betegek száma

A múlt héten tetőzött az influenzajárvány az országban; február 4. és 10. között 12 százalékkal kevesebb, 67 900 beteg fordult panaszával orvoshoz, mint az azt megelőző héten – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Mint írták, a fővárosban és 14 megyében csökkent, öt megyében - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala - nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az előző héthez viszonyítva.

A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az előző héthez viszonyítva. A betegek 34,7 százaléka gyermek, 33,1 százaléka fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 24,3 százaléka és 7,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A laboratóriumi vizsgálatok szerint többségében az influenza A vírus okozta a megbetegedéseket.

A járvány miatt a kórházak és az ápolási intézetek továbbra is fenntartják a látogatási tilalmakat.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új utakon az Üzleti kaméleon

Károlyi László Fotó:Fürjes Viktória Már a szocialista Romániában is startupot...

Változások a fiatal munkavállalók és az első házasok adókedvezményénél

Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is.

Adószakértő figyelmeztet: változnak a nyilatkozatok

Az ICT Európa adótanácsadói szerint fokozott figyelmet igényelnek a 2025. július 1-jétől életbe lépő adóváltozások, különösen a bérszámfejtés, a nyilatkozatok és a jogosultsági feltételek ellenőrzése terén.

Mennyi lakáshitelt vehet fel, aki az átlagbért viszi haza?

Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek
Hirdetés

Hírek

California Forever: milliárdosok álomvárosa Kaliforniában

Egy, a látványos tervek utcatervek közül Illusztráció:Californiaforever.com Amerikai milliárdosok gigantikus...

Változások a fiatal munkavállalók és az első házasok adókedvezményénél

Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is.

Adószakértő figyelmeztet: változnak a nyilatkozatok

Az ICT Európa adótanácsadói szerint fokozott figyelmet igényelnek a 2025. július 1-jétől életbe lépő adóváltozások, különösen a bérszámfejtés, a nyilatkozatok és a jogosultsági feltételek ellenőrzése terén.

Mennyi lakáshitelt vehet fel, aki az átlagbért viszi haza?

Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Devizapiac – Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordot döntött a zöldítés Bécsben

Bécsben 2020 és 2025 közott a "Raus-aus-dem Asphalt" (Le az aszfalttal! ) elnevezésű zöldváros-fejlesztési program keretében összesen 344 projekt valósult meg mind a 23 kerületben.

A patikák érvényesítik az önkéntes árkorlátozást

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a nagykereskedők önkéntes árkorlátozását, így a gyógyszertárak is saját 2024. december 31-i listaáraikon, vagy annál olcsóbban értékesítik az érintett készítményeket
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett